Forma-1

Új szponzor a McLarennél

Ron Dennis (ron dennis, )
Ron Dennis (ron dennis, )

A McLaren Forma-1-es csapat és a CNN televízió több évre szóló szponzori szerződést kötött.

A megállapodás anyagi hátterét nem hozták nyilvánosságra a felek, de az kiderült, hogy a CNN emblémája az autók első szárnyait záró elemeken lesz majd látható. A 2015-ös versenygépeket január 29-én mutatják majd be.

„A McLarenben és a CNN-ben sok a közös vonás, így biztos vagyok benne, hogy sok mindenben hasonlóképpen fogunk gondolkodni” – idézi Ron Dennist a Sky Sports. Úgy véli, a közreműködésnek köszönhetően új lehetőségek nyílnak az istálló előtt.

A McLaren, melynek továbbra sincs főszponzora, ettől az évtől Honda motorral versenyez majd a világbajnokságban, amelyben legutóbb 2012-ben tudott futamot nyerni. Az istálló autóit Fernando Alonso és Jenson Button vezeti majd a futamokon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik