Forma-1

Radikális szabályváltoztatás a Forma-1-ben

2016-tól lép érvénybe az új regula a Nemzetközi Automobil-szövetség döntése szerint.

A Toro Rosso augusztusban jelentette be, hogy a 17 éves Max Verstappen lesz az egyik pilótájuk a következő szezonban, ami a FIA-nak nem igazán tetszett.

A holland versenyző ezzel minden idők legfiatalabb Forma-1-es pilótájának mondhatja majd el magát. A csúcstartó eddig a spanyol Jaime Alguersuari volt, aki 2009-ben 19 évesen lett szintént a Toro Rosso alkalmazottja.

Fotó: Europress fotóügynökség

A Nemzetközi Automobil-szövetség keddi határozata alapján ugyan Verstappen idén versenyezhet, 2016-tól viszont csak 18 éven felüliek ülhetnek egy Forma-1-es autó volánja mögé.

Ráadásul a szabály azt is előírja, hogy az újoncok legalább 300 kilométeres tapasztalattal rendelkezzenek a Forma-1-es pályákon, és két évig a kiírt versenyek 80 százalékán részt vegyenek az alacsonyabb kategóriás bajnokságok valamelyikén – írja a L’Équipe.

Verstappen megúszta, s a határozat értelmében valószínűleg örökös rekordot állít majd fel korával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik