Forma-1

Visszatér Dél-Koreába a Forma-1

Visszakerült a Forma-1-es versenynaptárba a Dél-Koreai Nagydíj, amelyre legutóbb tavaly októberben került sor.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán közölte, hogy az előzetes programban a szezon ötödik futamaként, május 3-i dátummal szerepel a jeongami pálya, ahova 2010-től tavalyig minden évben ellátogatott a mezőny.

A 2015-ös naptárban így rekordot jelentő, 21 GP kapott helyet, a Magyar Nagydíjat július 26-án rendezik. Az idény március 15-én, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal kezdődik.


A dél-koreai pálya
Fotó: Europress Fotóügynökség

A szervezet arról is hátrozott, hogy a továbbiakban nem lesz pontduplázás az utolsó futamon. 2014-ben ezzel próbálkozott a Forma-1 annak érdekében, hogy a végéig izgalmas legyen a világbajnokság, de sok kritika érte a rendszert a csapatok és a szurkolók részéről is.

Egy évet csúszik az a szabály, hogy 18 év alatti versenyzők nem vehetnek részt F1-es futamon. Ezt majd csak 2016-ban vezetik be. Addigra már a következő idényben debütáló Max Verstappen is is betölti a 18-at – ő 17 évesen és 164 naposan mutatkozhat be a száguldó cirkuszban a szezonnyitón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik