Forma-1

A jövőre nézve Räikkönen bizakodó

kimi raikkönen (kimi raikkönen)
kimi raikkönen (kimi raikkönen)

A finn pilóta az espn-nek optimistán nyilatkozott a csapat előtt álló szezonról.

Azon túl, hogy az F1-média attól hangos, hogy hétvégén Vettel debütált a Ferrariban – értsd, beült és vezette pár kört Maranellóban -, a vörösöknél van még egy nem akármilyen pilóta, akinek érdemes odafigyelni a szavára. 

Mivel az olasz alakulat igazán gyatrán, 21 éves mélyponton zárta az évet 2014-ben, tán érdekes, hogy az istállóhoz visszatérő, így belülről tájékozódó csapattárs, Kimi Räikkönen miként látja a jövőt.

A finn pilóta szerint az idei csapatvezetési változásoknak meg lesz a jótékony hatása a 2015-ös versenyévadban, hiszen a csapat előreléphet.

„Úgy érzem, ezeknek a változásoknak köszönhetően a csapat tehet egy lépést a helyes irányba. Rendkívül szerencsétlen helyzetben voltunk idén; a szezon számomra és a Ferrari számára sem volt pozitív, viszont ez is a játék része. Nem ez volt az első nehéz szezonom, de a terveink a jövőre nézve meglehetősen egyértelműek arra vonatkozóan, mit kell átalakítanunk, megjavítanunk ahhoz, hogy visszajuttassuk a Ferrarit oda, ahová való” – nyilatkozta a 2007-es világbajnok az ESPN-nek

Arról azonban még nem ejtett szót, hogy újdonsült, négyszeres világbajnok csapattársával miként jön majd ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik