Forma-1

Ricciardo: elkaptam Vettelt, remek volt!

ricciardo (ricciardo, )
ricciardo (ricciardo, )

Daniel Ricciardo első Red Bullos évében meghúzta a váratlant. A Mercedesek mellett egyedüliként aratott futamgyőzelmet, de ennél is nagyobb szó, hogy a négyszeres világbajnok egész évben a hátát nézte.

A csapatat hivatalos honlapján vallott idei évéről Daneil Ricciardo. Elmondása szerint szerencsés, hogy nyert három futamot, de az első győzelme mindennél élvezetesebb volt. Előzési élményben mi más, mint a monzai, a Vettel elleni manőver vitte el nála a pálmát.

“Az valami olyasmi volt, amit előtte még soha nem próbáltam. Elemeltem a lábam a gázról, ívet váltottam és bebújtam mellé. Fantasztikus volt! A másodperc tört része alatt hoztam meg a döntést. Elengedtem a gázpedált, bevágtam, és elkaptam Sebet. Remek volt!” – jellemezte kettejük éles versengését az ausztrál.

 

Kiderült az is, a monacói pálya feküdt a Red Bull számára legjobban idén, de a legversenyképesebb mindenképp Monte-Carlóban volt. A mindig szélesen mosolygó pilóta az eredményt, a dobogót és azt szereti legjobban, hogy a boxban számos remek emberrel kerülhetek kapcsolatba, mint például Chad Reeddel (ausztrál supercross versenyző), vagy Valentino Rossival.

“Határozottan az idei volt a legjobb autó, amit valaha vezett. Az RB10-essel a legkényelmesebb fékezni, előzni, és irányt váltani is azok közül az autók közül, amikben eddig ültem. Ezek a dolgok pedig azt jelzik, hogy amit vezetsz, az nagyon-nagyon jó” – jelentette ki Riccoardo annak ellenére, hogy a Red Bullok eléggé “dadogtak” idén.

Vajon mit mondana minderről Sebastian Vettel?.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik