Forma-1

Rosberg az időmérőn legyőzte Hamiltont

A Mercedes német versenyzője rajtol az élről a Forma-1 Abu-Dzabi Nagydíján. Lewis Hamiltoné a második rajtkocka.

Az Abu-Dzabi Nagydíj első időmérője nem hozott meglepetést, a szabadedzéseken remeklő Mercedesek ismét a leggyorsabbak voltak, míg Grosjean, Gutierrez, Maldonado, Kobajasi és a fiatal Stevens kipottyant a Q1-ben.

A második szakaszban volt olyan pillanat is, amikor Felipe Massa tudhatta magáénak a leggyorsabb kört, de szinte azonnal beelőzte őt Lewis Hamilton, akit szorosan követett Nico Rosberg. Kimi Räikkönent legyintette meg az idő előtti kiesés szele, de a Ferrari finn versenyzője végül megkaparintotta a tízedik, még továbbjutást érő helyet. Magnussen, Vergne, Pérez, Hülkenberg és Sutil viszont befejezte az időmérőt.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A Q3-ban Hamilton belebakizott az első gyors körébe, így Rosberg közel négy tizedmásodperces előnnyel várta a kvalifikáció hajráját, ráadásul utolsó körében tovább javított a saját idején. Hamilton nem is tudta megelőzni a csapattársat, Rosberg szerezte meg a pole-t,  pályafutása során először Abu-Dzabiban. 

A két Mercedes mögül a Williams kettőse rajtol: Valtteri Bottasé a harmadik, Massáé a negyedik rajtkocka. Daniel Ricciardo, Sebastian Vettel, Danyil Kvjat, Jenson Button, Räikkönen és Fernando Alonso a további sorrend.

Abu-Dzabi Nagydíj, időmérő

1. Nico Rosberg                     Mercedes     1m40.480s          –

2. Lewis Hamilton            Mercedes           1m40.866s          0.386s

3. Valtteri Bottas             Williams/Mercedes        1m41.025s          0.545s

4. Felipe Massa                Williams/Mercedes        1m41.119s          0.639s

5. Daniel Ricciardo           Red Bull/Renault             1m41.267s          0.787s

6. Sebastian Vettel         Red Bull/Renault             1m41.893s          1.413s

7. Danyil Kvjat   Toro Rosso/Renault       1m41.908s          1.428s

8. Jenson Button             McLaren/Mercedes       1m41.964s          1.484s

9. Kimi Räikkonen           Ferrari  1m42.236s          1.756s

10. Fernando Alonso     Ferrari  1m42.866s          2.386s

11. Kevin Magnussen    McLaren/Mercedes       1m42.198s          1.718s

12. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso/Renault       1m42.207s          1.727s

13. Sergio Perez               Force India/Mercedes  1m42.239s          1.759s

14. Nico Hülkenberg      Force India/Mercedes  1m42.384s          1.904s

15. Adrian Sutil Sauber/Ferrari  1m43.074s          2.594s

16. Esteban Gutierrez   Sauber/Ferrari  1m42.819s          2.339s

17. Pastor Maldonado   Lotus/Renault   1m42.860s          2.380s

18. Kamui Kobajasi         Caterham/Renault         1m44.540s          4.060s

19. Will Stevens               Caterham/Renault         1m45.095s          4.615s

20. Romain Grosjean     Lotus/Renault   1m42.768s          2.288s

Ajánlott videó

Olvasói sztorik