Forma-1

Putyin vigyázzba állította a Forma-1-et

A nemzetközi sajtó elsősorban a Mercedes istálló konstruktőri világbajnoki címéről, Lewis Hamilton sima győzelméről, és Nico Rosberg rajt utáni hibájáról írt a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíj másnapján.

Nagy-Britannia:

Daily Telegraph: “Bár a rajtnál elkövetett hiba és az első kör után az egész mezőnyt megelőzte és bejött másodiknak, Rosbergnek ismét nőtt a hátránya az összetettben Hamiltonnal szemben. A 2008-ban világbajnok brit – aki nyert Szocsiban – pszichikai szempontból fölényben van.” 

Daily Mail: “Hamilton a Szocsiban aratott sikerrel utolérte Nigel Mansellt a futamgyőzelmek számát tekintve. Még egy diadal, és Hamilton lesz a Forma-1 történetének legsikeresebb brit pilótája. Az előnye 17 pontra nőtt, de ennek szinte semmi jelentősége sincs, mivel a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon – nevetséges módon – dupla pontokért versenyeznek majd.” 

Németország:    

Berliner Morgenpost: “Sétakocsikázás Putyinnál. Rosberg hibája ellenére a Mercedes megnyerte a konstruktőrök pontversenyét a most bemutatkozó szocsi pályán.”

Bild: “Putyin vigyázzba állította a Forma-1-et. Erre a sorozat 64 éves történetében még nem volt példa. A rajt előtt mind a 21 pilótának vigyázzban állva kellett meghallgatnia az orosz himnuszt a célegyenesben.”

Frankfurter Rundschau: “A Forma-1 oroszországi bemutatkozásán Nico Rosberg a nagyszerű felzárkózása ellenére újabb fájdalmas vereséget szenvedett csapattársától, Hamiltontól, s egyre távolabb kerül a vb-címtől.”

Hamburger Abendblatt: “Hamilton Putyin oldalán ünnepelt. A brit csapattársa, Nico Rosberg előtt győzött Szocsiban, s a Mercedes bebiztosította konstruktőri vb-címét.”

Tagesspiegel: “Elfékezett bemutatkozás. A Forma-1 Szocsiban is a Jules Bianchi szuzukai balesete okozta sokk alatt versenyzett. Nico Rosberg újabb melléfogásának köszönhetően Lewis Hamilton nyerte az F1 történetének első orosz GP-jét, s növelte az előnyét összetettben.” 

 Fotó: Europress fotóügynökség

Oroszország:

Rosszijszkaja Gazeta: “Sportszakmai szempontból Lewis Hamilton diadalmaskodott Oroszország történetének első Forma-1-es nagydíján. A versenynek azonban sok más győztese is volt: mindenek előtt a vendéglátóknak volt hatalmas siker az F1-es hétvége.”

Kommerszant: “A verseny valóban történelmi volt Oroszország számára. Az olimpia Szocsi előtt járt már Moszkvában is, a Forma-1 mezőnye azonban először szerepelt nálunk.”

Olaszország:

La Gazzetta dello Sport: “Népünnepély a Mercedesnél. Rosberg hibázott, Hamilton magabiztosan nyert. A konstruktőri világbajnoki cím Németországba került.”

Corriere dello Sport: “Mercedes, az új csillag. Először szerzett vb-címet egy német istálló. Rosberg hibázott, Hamilton 17 pont előnyre tett szert.”

Tuttosport: “A Mercedes most +mindenek felett+ áll. Hamilton hozta azt a 25 pontot, amelyre még szükség volt a konstruktőri bajnoki címhez.” 

Spanyolország:

El País: “Vlagyimir Putyin évek óta küzdött egy Forma-1-es versenyért. Ahogy végre megkapta, mindenkit sokkal jobban foglalkoztattak a súlyos balesete után kórházba fekvő Jules Bianchival kapcsolatos hírek, mint a szocsi pályán történtek.” 

El Periódico: “Hamilton rendkívül könnyedén nyert.”

As: “Hamilton komplikációmentes sikere.”

Franciaország:

Libération: “Ezzel a kettős győzelemmel az első Hamilton és a mögötte második Rosberg már bebiztosította munkaadójának a legfontosabbat: a konstruktőri vb-címet nem lehet elvenni a Mercedestől.” 

Le Figaro: “Jules Bianchi árnyéka lebegett a Forma-1 felett Szocsiban. Az Orosz Nagydíj alatt mindenki a szuzukai balesete nyomán még mindig életveszélyes állapotban lévő francia pilótára gondolt.” 

Ausztria:

KronenZeitung: “Érzelemáradat a Mercedes garázsában. +Az első vb-cím+ elnevezésű küldetést Lewis Hamilton és Nico Rosberg idei kilencedik kettős győzelme révén teljesítette a stuttgarti istálló.”

Österreich: “Kettős győzelemmel nyerte Niki Lauda és csapata a vb-címet.”

Svájc:

Neue Zürcher Zeitung: “Folytatódott Hamilton sikersorozata. A brit pilóta bebiztosította a Mercedes első konstruktőri vb-címét Oroszországban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik