“Nagyon jól érzem magam itt, olyan a csapat, mint egy család. Jó érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy a jövőben is együtt dolgozunk majd” – nyilatkozott a már Szicsiban, a hétvégi Orosz Nagydíj helyszínén tartózkodó pilóta a Sport Bildnek.
Nem lenne ez egy egetverő hír, ha Hamilton viszonya nem lenne olyan, amilyen Nico Rosberggel. Bár a legjobb “családban” is van veszekedés ugye… Amiatt is érdekes Hamilton ajánlkozása, már-már nyomulása, mert köztudott, hogy német csapattársával már hosszabbított a Mercedes, ellenben a brit jelenlegi szerződése 2015 végén lejár.
Mondjuk ettől még mindkét “versenyló” maradhat az istállónál, feltéve, ha Toto Wolff csapatfőnök is úgy látja, képes kézben tartani a gyeplőt a jövőben is. A csapatfőnök mondása mindezzel kapcsolatban világos: csak idény végén tárgyalnak.
A 2008-ban világbajnok brit versenyző megnyerte a legutóbbi három futamot, s összetettben tíz ponttal vezet Rosberg előtt. Az idei vb-sorozatból még négy nagydíj van hátra.