Forma-1

Ecclestone kiperkálta 100 millió dolláros bírságát

Megérkezett Bernie Ecclestone 100 millió dolláros átutalása, és ezzel végérvényesen lezárult a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló brit üzletember elleni büntetőper - közölte szerdán az ügyben eljáró müncheni tartományi bíróság szóvivője.

Ecclestone a bíróság határozatának megfelelően határidőre befizetett 99 millió dollárt a bajor igazságügyi minisztérium számlájára, 1 millió dollárt pedig a német gyermekhospice alapítvány számlájára. Az alapítványt a tanácsvezető bíró, Peter Noll választotta ki több száz közhasznú szervezet közül.

“Az utalások beérkezésével végleg megszűnt a megvesztegetés és hűtlen kezelésre felbujtás vádjával kezdeményezett bírósági eljárás”  – mondta Andrea Titz szóvivő német hírportálok beszámolói szerint.

A pert a 100 millió dollárért cserébe ítélethozatal nélkül zárták le, vagyis nem marasztalták el a vádlottat, de nem is mentették fel. A bíróság az ügyészség és a védelem megállapodása és közös javaslata alapján választotta ezt a megoldást.

Az előző héten hozott döntéséről vita kezdődött a német nyilvánosságban szakértők, jogászok között. Az egyik fő álláspont szerint a dúsgazdag üzletember megvásárolta a szabadságát, ezért a bíróság által alkalmazott megállapodást lehetővé tévő szabályt törölni kell a német jogrendből, vagy legalább korlátozni kell az alkalmazásának lehetőségét a csekély súlyú ügyekre.

A másik fő álláspont szerint viszont a bíróság helyesen döntött, mert igen nehezen lehetett volna bizonyítani a vádakat, és így könnyen előfordulhatott volna, hogy Ecclestone-t felmentik és egy eurót sem veszít az ügyön.

Fotó: Europress fotóügynökség

Erre utalt a bíróság is a határozatában, amely szerint az ügy megegyezéses lezárását indokolja, hogy az üzletember terhére rótt vádak “lényeges elemeit nem sikerült alátámasztani” az áprilisban kezdődött perben.

Az összeget kizárólag a vádlott vagyona alapján állapították meg, annak nagyságáról nem lehet arra következtetni, hogy milyen valószínűséggel marasztalták volna el, ha folytatódik a per, és arra sem, hogy milyen súlyú törvénysértésben mondhatták volna bűnösnek – tették hozzá.

Bernie Ecclestone a német jogtörténetben rekordnak számító 100 millió dollár megfizetése révén büntetlen előéletű marad és folytathatja a munkát a Forma-1 élén. Az Ecclestone-család vagyonát a Forbes magazin 4,2 milliárd dollárra becsüli.

A 83 éves üzletembert az ügyészség azzal vádolta meg, hogy 44 millió dollárral megvesztegette a Bayern LB bajor tartományi bank igazgatótanácsának egy volt tagját, Gerhard Gribkowskyt a banknak a Forma-1-ben birtokolt többségi üzletrészének 2006-os értékesítésével kapcsolatban.

Az ügyészség szerint Ecclestone a csúszópénzzel azt akarta biztosítani, hogy a bank az üzletrészt a CVC nevű, Ecclestone-hoz közelálló cégnek adja el. A CVC azóta is a Forma-1 autóversenyeket rendező vállalatcsoport legnagyobb részvényese, Ecclestone pedig a csoport elnök-vezérigazgatója.

Gerhard Gribkowskyt 2012-ben elítélték korrupcióért, hűtlen kezelésért és adócsalásért. Perében Ecclestone-t tanúként hallgatták meg.

A Bayern LB úgy jutott többségi tulajdonhoz a Forma-1 autóversenyeket rendező társaságban, hogy csődbe ment egyik ügyfele, Leo Kirch médiamágnás, aki a bajor tartományi banktól kapott hitelből vásárolta meg az üzletrészt, amely aztán a csőd következtében a Bayern LB-re szállt. A bank nem akarta megtartani a portfóliójához nem illeszkedő érdekeltséget. Az értékesítés Gerhard Gribkowsky feladata volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik