Forma-1

A Ferrarinak nagyon kell Raikkönen

Amilyen jól sikerült Kimi Räikkönen Forma-1-es visszatérése a Lotusszal 2012-13-ban, a finn számára olyan rosszul alakul a második ferraris karrierje eddig.

Míg Fernando Alonso az amúgy versenyképtelen, középmezőnybeli autóval 97 pontot gyűjtött össze 10 forduló alatt, a bajnokságban a 4., addig a 2007-es bajnok 19 pontot szerezve a 12., csak a küszködő Toro Rosso, valamint a teljesen reménytelen Lotus, Marussia, Sauber, és Caterham pilótáit előzi meg – olvasható a vezess.hu-n.

Egyre többen vélik úgy, hogy a Ferrari 2015-ös formajavulásához Räikkönent is le kellene cserélni, de a csapatfőnök, Marco Mattiacci nagyon is ragaszkodik hozzá.

A spanyol Marca emlékeztette az áprilisban érkezett főnököt, hogy az állás pillanatnyilag 10:1 Alonso javára: “Ez nem foci, nem így nézzük a dolgokat. Igen, jobb eredményeket szeretnék tőle, de Kimira nagyon is szüksége lesz a Ferrarinak jövőre is.”

Fotó: Europress fotóügynökség

“Hiszünk benne, korábbi világbajnok, a jelenünk és a jövőnk része is” – szögezte le egy másik interjúban az olasz Gazzetta dello Sportnak.

Míg Räikkönent illetően – kifelé legalábbis – nem akarnak változtatni, a jövő évben sokkal jobb autót szeretnének pályára küldeni Maranellóból. Mattiacci szerint a Lotustól jó egy éve visszacsalogatott technikai főnök, James Allison teljes erőbedobással dolgozik is ezen:

“Keményen dolgozik a jövő évi autón. Ez lesz az első modellje nálunk, és komoly reményeink vannak vele kapcsolatban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik