Forma-1

Schumacher-akta: már van gyanúsított

A hatóságok azt a helikopteres céget gyanúsítják Michael Schumacher kórházi aktáinak ellopásának ügyében, mely a Forma-1-es pilótát Svájcba szállította volna.

Júniusban felébredt a több mint hat hónapig tartó kómából a hétszeres világbajnok, majd az örömbe üröm vegyült, ugyanis felkerült egy aukciós oldalra a pilóta orvosi kartonja.

A rendőrség azonnal nyomozást indított, hogy kiderítsék, ki lopta el a dokumentumokat, de eddig még nem volt gyanúsítottjuk. Eddig.

Most viszont az a helikopteres cég került előtérbe, mely június 16-án Grenoble-ből Lausanne-ba szállította volna Schumachert. 

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Először a kórházon belül keresték a tettest, majd a mentőautó legénységét is kihallgatták, akik végül Svájcba vitték Schumit, de a hatóságok nem bukkantak nyomra.

Hétfőm a francia ügyészség közölte, találtak egy IP-címet, mégpedig azét a számítógépét, melyről a fájlokat küldték, ez a gép pedig svájci helikopteres céghez van bejegyezve.

Természetes a vállalat azonnal ellentámadásba lendült, szerintük az “egy komoly helikopteres cég Zürichben” még nem bizonyíték.

Az ügyész hozzátette, a szóban forgó orvosi iratok májusban készültek, és Schumacher helyett egy álnevet, Jeremy Martint jelölnek meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik