Forma-1 sport

Nincs meglepetés Silverstone-ban, Wolff hamar búcsúzott

A Formula 1-es Brit Nagydíj pénteki első szabadedzését is a Mercedes uralta. Susie Wolff alatt 4 kör után megállt a Williams.

Nico Rosberg 1:35.424-es idővel végzett az élen, több mint hét tized másodperccel előzte meg csapattársát, Lewis Hamiltont, aki még így is másodikként zárta az edzést.

A még mindig régi formáját kereső Felipe Massa túl szélesen vette a 15-ös számú kanyart, melynek következtében megcsúszott, és a gumifalnak csapódott, így nem biztos, hogy a második szabadedzésre össze tudják rakni a Williamset.

A Red Bullok és a Ferrarik azonos erőt képviseltek, s el is osztották maguk között 3-6. helyeket Alonso – Ricciardo – Raikkönen – Vettel sorrendben.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A hazai közönség előtt versenyző, és édesapjára emlékező Jenson Button a hetedik helyen végzett, megközelítve Vetteléket, ami némi bizakodásra adhat okot a McLaren számára.

Susie Wolff 22 év után az első női pilóta, aki nagydíjhétvégén F1-es autót vezethet. A skót hölgy Valteri Bottas autójával 4 kört tudott megtenni; feltehetően az olajnyomással akadtak problémák, így nem tudta folytatni a gyakorlást. Vele egyetemben három másik tartalékpilóta is kigurulhatott a pályára: Daniel Juncadella Hülkenberget, Robin Frijns Kobayashit és Giedo van der Garde Sutilt helyettesítette.  

Közülük Juncadella volt a leggyorsabb, aki 1:38:328-as legjobb idejével a 14. helyet szerezte meg. 

A második szabadedzés 15 órakor kezdődik. 

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.