Forma-1

Kivizsgálást rendelt el a Red Bull

A Forma-1-ben szereplő osztrák istállónál nem értik, miért sikerült csapnivalóan a hazai verseny.

Többéves kihagyás után tért vissza idén az Osztrák Nagydíj a száguldó cirkusz versenynaptárában, a címvédő csapat pedig nagyot szeretett volna dobbantani hazai pályán. Ez azonban nem jött össze: Sebastian Vettel a 36. körben adta fel a versenyt, Daniel Ricciardo pedig csak a nyolcadik lett. Az istállónál kivizsgálják a történteket.

„Az ausztriai versenypálya nagyon hasonlít a montrealira, ott pedig nagyon sikeresek voltunk – utalt a csapatfőnök, Christian Horner arra, hogy Kanadában Ricciardo nyert, Vettel pedig a harmadik lett. – Úgy érzem, nem hoztuk ki maximálisan az autókból azt, amire képesek. Az irányíthatósággal voltak problémáink.”


Christian Horner az okokat keresi
Fotó: Europress Fotóügynökség

Horner szerint mindenki frusztrált a csapatnál, ugyanis már a feléhez közeledik a szezon, ugyanakkor a Red Bull még mindig elég hullámzóan teljesít. Ricciardo ugyan a harmadik a világbajnoki pontversenyben, de egy pont híján fele annyi egységet gyűjtött össze, mint a vb-éllovas Nico Rosberg. A Red Bull a konstruktőrök versenyében is jócskán elmarad a Mercedes mögött.

A következő futamot július 6-án rendezik Silverstone-ban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik