Forma-1

F1: roncsderbit várnak Monacóban

A világ legszebb, de a legszűkebb, ergo a legveszélyesebb pályája a monacói és mivel idén a versenyautók nyomatéka nagyobb, nehezebb lesz pályán tartani a száguldó gépeket. A pilóták balesetektől félnek.

A turbómotoroknak nagyobb a nyomatékán túl az új aerodinamikai szabályok miatt a hátsó leszorítóerő is csökkent. A megmozduló hátsó egy-egy épített, szélesebb pályán maximum időveszteséget jelent , a városban kanyargó szűk utcákon azonban rögtön baleset lehet belőle – írja a vezess.hu.


Monacóban adottak a körülmények – csodás kilátás, szűkös aszfalt.
Fotó: Europress

“Általában úgy megyek Monacóba, ahogy mindenhova: óvatosan kell vezetnem, de lehetőleg a pálya minden négyzetcentiméterét kihasználva. Monaco tavaly nem volt nehéz, mintha az aszfalthoz ragasztották volna az autók hátulját, nem voltak túlkormányozottsági problémáink. Idén viszont küzdelmes lesz mindenkinek a verseny” – jósolja a világbajnokság éllovasa Lewis Hamilton.

A Red Bullos Ricciardo szerint is vigyázni kell a falakkal, egy kis hiba, és bárki úgy járhat, mint Valtteri Melbourne-ben.“Mivel itt több a korlát, nagyobb a sansz egy medvepuszira, de végül is ezért kapjuk a nagy lóvét, nem igaz? Szóval rendben lesz ez” – fogta fel viccesen az ausztrál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik