Mercedes (mercedes, )
Forma-1 sport

Nem marad el a Malajziai Nagydíj

Megrendezik a vasárnapi versenyt a Forma-1-ben, ugyanakkor a szervezők kevés nézőre számítanak.

Annak ellenére megtartják a hétvégi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, hogy az ázsiai ország közvéleményét elsősorban a Malaysia Airlines légitársaság több mint két hete eltűnt utasszállítójának tragédiája foglalkoztatja – írja az MTI. Razlan Razali, a sepangi versenypálya vezetője azt mondta, a futam helyszíni látogatottsága vélhetően csekély lesz, a malajziaiakat ugyanis most nem igazán érdekli az F1-es GP.

“Az emberek nincsenek olyan hangulatban, hogy egy ilyen rendezvénnyel foglalkozzanak” – jelentette ki Razali.

A Forma-1-es mezőnyből a Mercedes és a Caterham istálló rendelkezik helyi kapcsolatokkal, előbbinek a főszponzora, utóbbinak a tulajdonosa malajziai. A Mercedes a hétvégi futamon “TributetoMH370” (Kegyelet az MH370-esnek) felirattal emlékezik majd a 239 utassal a fedélzetén eltűnt repülőgépre és a baleset áldozataira. A Kuala Lumpurban rendezett hagyományos bemutatón a stuttgarti gyári csapat autóin a “PrayForMH370” (Imádkozz az MH370-esért) kiírás volt látható – akkor még keresték az eltűnt utasszállítót.


Az autókon üzen a Mercedes – ez még az első
Fotó: Twitter

Nico Rosberg és Lewis Hamilton, a Mercedes pilótái Twitter-oldalukon fejezték ki együttérzésüket a balesetben eltűnt utasok hozzátartozóinak, a Caterham pedig a teljes csapat nevében emlékezett meg az MH370-es járatról és a szerencsétlenség áldozatairól.

Najib Razak malajziai miniszterelnök hétfő este Kuala Lumpurban tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az utasszállító a műholdas adatok újabb elemzése szerint az Indiai-óceán déli részébe zuhant. Ezt erősítette meg Nor Yusof, a Malaysia Airlines igazgatótanácsának elnöke kedd reggel, amikor azt mondta, hogy 17 nap kutatás után és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján el kell fogadni a repülőgép eltűnését.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.