Forma-1

Räikkönen: Nem volt élvezetes a szezonnyitó

kimi raikkönen (kimi raikkönen, )
kimi raikkönen (kimi raikkönen, )

A Ferrari finn versenyzője szerint csapata még nem olyan erős, mint kellene.

Nem indult álomszerűen a 2014-es szezon a Ferrari számára, Fernando Alonso az ötödik, Kimi Räikkönen pedig a nyolcadik helyen haladt át a célvonalon a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. Később mind a ketten egy helyet előre léptek a red bullos Daniel Ricciardo kizárása miatt.

A finn amondó, vannak még gondok az új Ferrarival, ugyanakkor optimista, szerinte hamarosan kijavítja a hibákat a csapat. Jóslatokba ugyanakkor nem bocsátkozott, szerinte ehhez hetek, de akár hónapok is kellhetnek.


Kimi Räikkönen egy hetedik hellyel indított
Fotó: Europress Fotóügynökség

„Nem volt valami élvezetes a verseny és nem is voltunk olyan erősek, mint amennyire szerettük volna. Ugyanakkor nagyon sok mindent megtudtunk az autóról, csökkenteni tudjuk a problémák és a hibák számát. A dolgok néha nem úgy mennek, mint ahogyan szeretnénk, de ez sokszor megesik, ritkán lehetünk mindennel maximálisan elégedettek. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, de ehhez szükség lesz pár versenyre” – idézi a 34 esztendős finnt a crash.net.

A Ferrarinak közel két hét áll a rendelkezésére, hogy kiküszöbölje a hibákat, mivel csak a hónap utolsó hétvégéjén rendezik a következő futamot. Legközelebb Malajziában bőgnek fel a motorok a száguldó cirkuszban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik