Az osztrákok ikonikus autóversenyzője 1976-ban a Nürburgringen súlyos balesetet szenvedett. Ferrarrja kigyulladt, majd Brett Lunger belerohant. Lauda autója ezután kezdett el igazán lángolni. A tűzből ki tudták menteni a pilótát, de a tüdejében és a vérében a füst óriási károkat okozott, ő pedig kómába esett. Hat hét múlva viszont már ismét a Ferrariban ült.
Lauda így pontosan tudja, milyen helyzetben lehet most Schumacher, annyi különbséggel, hogy a hétszeres világbajnok már 73 napja fekszik kómában a grenoble-i kórházban, miután december 29-én súlyos síbalesetet szenvedett.
Fotó: Europress Fotóügynökség
Egy hónappal később az orvosok megkezdték a felébresztését, de a szervezete azóta sem reagált a gyógyszermegvonásra. Azóta több neves szakember is elmondta, rohamos fogynak Schumacher esélyei a felébredésre, legutóbb pedig az orvosok azt mondták a német pilóta családjának, hogy most már csak a csoda mentheti meg Schumacher életét.
A La Gazetta dello Sport nemrég arról cikkezett, hogy a német pilóta már magától lelégzik, azonban gyorsan kiderült, valótlan az állítás, hogy egyre jobban van.
Az ilyen, és ehhez hasonló hírek miatt borult ki Niki Lauda: “Minden nap azt várom, hogy végre jó híreket kapjak Schumacher állapotáról. Itt volt, hogy önállóan lélegzik, ám ez sem igaz. Nagyon bosszant, hogy hamis információk szivárognak ki a kórházból” – mondta a háromszoros világbajnok.