Forma-1

Nagy a baj: halasztást kért a Renault!

Miközben Bahreinben a melbourni idényrajt előtti utolsó tesztelés zajlik a többek közt a Red Bullnak is szállító motorgyártó a z1,6 literes V6-os motorok homologizációjának megejtésére szabott ma éjfélkor lejáró határidőt tolná el. Mindez azt jelenti: immár bevallottan bajban vannak a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest.

Az Auto Motor und Sport című német szaklap arról számolt be, hogy a franciák csütörtökön kérték a halasztást. Kifelé persze nem pánikolnak, a kérelem mégis beszédes.

Vettel az eddigi tesztek után legszívesebben elbújna
Fotó: Europress fotóügynökség

„Nézzék meg az elmúlt hat évet. Egy olyan V8-as motorral mentünk a végén, ami 95%-ban teljesen más volt, mint amivel az elején elindultunk. Ugyanez lesz a helyzet most is”– közölte Remi Taffin, a Renault főmérnöke csütörtökön önbizalommal teli hanggal – holott Ricciardo bő 2 másodpercet kapott megint a legjobbtól – majd halsztást kért.

A szabály szerint a határidő lejártát követően csak a riválisok egyhangú beleegyezésével lehet módosítani az erőforrásokon. A német lap úgy tudja, a Forma-1 csapatai Bernie Ecclestone-nal, valamint a FIA vezetőivel ma délelőtt tárgyalják sok más mellett a kérvényt, ami 2-3 hónap halsztásról szól.

Vettel autója mostanság nem a pilóta örömének köszönhetően füstöl
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Renault a címvédő Red Bull mellett, a Toro Rossót, a Lotust és a Caterhamet látja el motorokkal. A teszteken világosan kiderült, több időre van szüksége ahhoz, hogy megbízható és versenyképes motort bocsásson partnerei rendelkezésére.

Több időt pedig csak akkor kaphat a gyártó, ha a Stratégiai Munkacsoport ülésén hat istálló (a Red Bull, a Mercedes, a Ferrari, a McLaren, a Lotus és a Williams, hat FIA-képviselő, és a Formula One Management hat tagja áldását adja erre.

F1-ES TESZT, SZAHÍR, 2. NAP, 11 ÓRAI ÁLLÁS:

1. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:35.570 (33 kör)
2. Alonso (spanyol, Ferrari) 1:35.634 (45)
3. Button (brit, McLaren-Mercedes) 1:36.901 (20)
4. Bianchi (francia, Marussia-Ferrari) 1:38.198 (33)
5. Hamilton (brit, Mercedes) 1:39.041 (61)
6. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:39.323 (44)
7. Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) 1:39.756 (30)
8. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 1:40.428 (42)
9. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:40.867 (15)
10. Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) 1:41.762 (24)
11. Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 1:42.516 (22)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik