Lassan két hónapja történt, hogy a német pilóta síelés közben elesett és kórházba kellett szállítani. Azóta is kómában van, ébresztését körülbelül három hete kezdték el az orvosok.
Senki sem tudja pontosan, hogy mi vezethetett a balesethez, hiszen felszerelésével nem volt gond, ám a legújabb szakértői vélemények szerint a fejkamera lehet az okozója mindennek, ugyanis az az ütközés pillanatában darabokra törte Schumacher sisakját.
Fotó: Europress fotóügynökség
Az ENSA, a chamonix-i sí-, és hegymászó akadémia munkatársai vizsgálatokat végeznek, amikből azt szeretnék megtudni, hogy a sisak szerkezete meggyengült-e a hozzá rögzített szilárd tárgytól, amikor Schumi a sziklának csapódott.
A fejkamera teljesen sértetlen volt az esést követően, a rajta lévő kép- és hangfelvétel használható volt a helyi rendőrség számára.
“A sisakja legalább két részre szakadt az ütközéstől, ugyanakkor az ENSA megvizsgálta azt, és a felépítésével nem volt probléma. Itt jön képbe a fejkamera, ugyanis egy ilyen profi sisaknak nem szabadott volna ripityára törnie. Jelenleg azon vagyunk, hogy kiderítsük, a kamera meggyengíthette-e annyira a fejvédőt, hogy az szétszakadjon” – idézi a Telegraph a nyomozáshoz közel álló forrást.