Forma-1

Folytatják Schumacher felébresztését

michael schumacher (michael schumacher)
michael schumacher (michael schumacher)

A Forma-1 hétszeres világbajnokát továbbra is megpróbálja felébreszteni a kómából a grenoble-i kórház orvosi stábja.

Schumi immár 46 napja fekszik kómában, miután december 29-én síbalesetet szenvedett. Súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, azóta pedig mesterséges kómában tartják, bár többen és többször hangsúlyozták, négy után után el kellett volna kezdeni felébreszteni a német pilótát.

Ezt meg is tette az orvosi stáb, hiszen fokozatosan megvonták a gyógyszereket, de még mindig nem változott Schumacher állapota. Legalábbis pozitív irányba nem, negatívba viszont igen: a legutóbbi információk arról szólnak, hogy tüdőgyulladást kapott.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Most a családja és menedzsere, Sabine Kehm közleményt adott ki, miszerint a tüdőgyulladás csak feltételezés, az orvosok pedig folytatják a felébresztést.

“Michael családja szeretne köszönetet mondani a világ minden tájáról érkező támogatásért. Biztosak vagyunk benne, hogy ez segít majd Michaelnek, akit jelenleg is megpróbálnak felébreszteni a kómából” – áll a közleményben,

“Tudjuk, hogy ez egy hosszadalmas folyamat, nem változik a helyzet egyik napról a másikra. Persze a család szeretné, ha megértenék a helyzetüket, hogy nem akarnak részleteket megosztani a külvilággal az egészségügyi részletekről. Nem adták fel a reményt, hogy minden rendbe jön, és továbbra is bíznak az orvosokban, valamint a nővérekben.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik