A héten végre új hírek láttak napvilágot a december 29-én súlyos fejsérüléseket elszenvedő Schumacherről. Az orvosok már hétfő óta csökkentik a német pilóta gyógyszerezését annak érdekében, hogy lassan, de biztonságosan kihozzák őt a kómából.
“Az agyműtét után gépekre volt szüksége, hogy az életfunkcióit fenntartsák: lélegezni tudjon, működjön a keringése és a többi. Most csökkentik a gyógyszereit, és figyelik, hogy önállóan is képes-e ezekre. Ha igen, az csak az első lépés. Igazán jó hírnek viszont majd az számít, ha tudatos tevékenységre is képes lesz. Vagyis hogy ténylegesen van vele kontaktus, azaz ha arra utasítják, emelje föl a kezét, akkor megteszi vagy ha kérdeznek tőle valamit, bólint rá” – nyilatkozott a borsonline.hu-nak dr. Dénes Zoltán, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet orvos-igazgatója.
Fotó: MTI
A szakértő hozzátette, hogy a pislogás lényegében semmit nem jelent, ugyanis egy kómában fekvő beteg is ugyanúgy reagál a fájdalomra, illetve pislog, ha valamit a szeméhez közelítenek.
“Az agy ilyenkor próbálja újraindítani magát, amit úgy kell elképzelni, mint amikor egy számítógépnél feláll a rendszer. Amennyiben egyelőre nincsenek tudatos válaszai a betegnek, akkor sem kell visszaállítani a korábbi gyógyszeres állapotot, ha a keringése, légzése rendben van. Ilyenkor várni kell” – fejezte be mondandóját Dénes doktor.
Hogy vajon mikor épül fel, és egyáltalán mikor ébred fel Schumacher, azt nem tudni. Egy-két hónapos kómából könnyedén ki lehet lábalni, az azonban kisebb csodával érne fel, ha évek után térne magához és tudna normális életet élni.
A Forma-1 hétszeres világbajnoka december 29-én szenvedett súlyos fejsérüléseket a francia Alpokban. Az expilótát azóta mesterséges kómában tartják, testét folyamatosan hűtik. Kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal fejéből.