Forma-1

Tovább vergődik a Red Bull

daniel ricciardo (red bull, daniel ricciardo, rb10, jerez, forma-1, )
daniel ricciardo (red bull, daniel ricciardo, rb10, jerez, forma-1, )

A jerezi tesztelés harmadik napja is siralmasan alakul eddig a Red Bull számára, alig pár kör jött össze. Már a fejesek is ott vannak a garázsban.

A címvédő Red Bull 2014-es éve katasztrofálisan kezdődik, az első, jerezi teszten egyszerűen nem végeztek még érdemi munkát.

Kedden Sebastian Vettel az utolsó néhány percben kapart össze 3 kört, majd szerdán 8-at adott ehhez, mielőtt felmondta volna a szolgálatot a turbó az RB10-esben. Csütörtökön Daniel Ricciardo vette át a járgányt, de késő délelőttig színét sem lehetett látni az autónak, amikor pedig végre kigurult, már az első szektorban, kékes, szúrós szagú füstöt eregetve le is állt. A cikk megírásáig az ausztrál újabb két kört tudott menni.

A Jerezbe mára befutott tulajdonos, Dietrich Mateschitz, valamint jobbkeze, Helmut Marko szemei előtt folyó szenvedés a Toro Rossót is érinti, bár a kiscsapatnál ma már legalább ki tudták küldeni az autót, a Jean-Eric Vergne által megtett 22 kör már hatalmas eredmény a szerdai nullához képest.

Egyértelműnek tűnik, hogy a motorszállító Renault az ígérete ellenére sem tudta még kijavítani az összes problémát, a szintén a francia gyártó erőforrását használó Caterhamnél is csak 8 kör jött össze a nap első felében.

Míg a renault-sok küszködnek, a McLarennél, a Mercedesnél és a Ferrarinál is egészen jól állnak a dolgok. A leggyorsabb a szerdán is az élen záró Jenson Button, aki 40 kört tett bele az MP4-29-esbe, Lewis Hamilton 45 kört hozott ki az eddig a legjobb autónak látszó W05-ösből, és egy leállás ellenére a spanyol nézők tömegeit a pályára vonzó Fernando Alonso sem ment rosszul, a tempóban második, a körökkel pedig már 30 felett jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik