Forma-1

Rendet tesz a McLaren-vezér, repülhet a csapatfőnök

dennis whitmarsh (ron dennis, martin whitmarsh, mclaren, forma-1, )
dennis whitmarsh (ron dennis, martin whitmarsh, mclaren, forma-1, )

Ron Dennis az elnöki pozíció mellé újra átvette a McLaren vezérigazgatói posztját is, a főnök ráncba szedi a Forma-1-es csapatot is.

A McLarent 1980 óta irányító Ron Dennis 2009-ben adta át a Forma-1-es csapat vezetését Martin Whitmarshnak, hogy ő maga csúcsvezetőként a cég egyéb tevékenységeire, elsősorban az utcai autók gyártására koncentrálhasson.

A 25 százalékos résztulajdonos Dennis 2012-ig elnök-vezérigazgatóként teljhatalmú ura volt a McLaren Groupnak, azonban az elmúlt időszakban “csak” elnöki szerepben dolgozott. Most változott a helyzet, a 66 éves angol visszavette a vezérigazgatói posztot, újra aktívabb lesz.

Fejek fognak hullani?

“A tulajdonostársaim felhatalmazásával új, izgalmas fejezetet kezdhetek a McLarennél, amelynek első lépése a pályán és a pályán kívüli teljesítményünk javítása lesz. A következő pár hétben teljes revíziót végzek, hogy optimalizálhassuk az összes tevékenységünket, emellett új növekedési területeket találjunk” – mondta Dennis.

“Februárban bemutatom a cég új stratégiáját és az annak megvalósítására hivatott átszervezési tervet. Izgatottan várom a vezérigazgatói szerep újbóli betöltését és a kollégákkal közös munkát, hogy megvalósítsuk a célt, ami a McLarennél csakis a győzelem lehet” – tette hozzá.

A hír egybecseng azokkal a korábbi pletykákkal, miszerint Dennis a legkevésbé sem volt elégedett a Forma-1-es csapat 2013-as pocsék szereplésével, és igyekezett olyan pozícióba kerülni, amelyben egyértelmű befolyása lehet az F1-projektre, akár Whitmarsh eltávolítására is.

A fenti nyilatkozat alapján a csapatfőnök leváltása egyáltalán nem tűnik légből kapottnak. Főleg, hogy logikus utód is van a piacon a Mercedestől távozott Ross Brawn személyében, akinek külön előnye, hogy a 2015-ben a McLarenhez visszatérő Honda gyári csapatának főnöke is volt 2008-ban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik