Forma-1

Massa szerint Alonso is csalt

Fernando Alonso (fernando alonso)
Fernando Alonso (fernando alonso)

Felipe Massa még nem tudott napirendre térni az elcsalt, 2008-as Szingapúri Nagydíj felett, amely miatt jó eséllyel elbukta a világbajnokságot.

Azon a bizonyos versenyen ugyanis akkor hívta ki Massát a Ferrari a bokszba, amikor Nelson Piquet szándékos bukása miatt beküldték a biztonsági autót.

A Renault a szándékos ütközéssel Fernando Alonsót akarta nyerő helyzetbe hozni, és sikerrel is járt, mert a spanyol megnyerte a versenyt. Massa a bokszkiállással közben rengeteg időt veszített, mert az üzemanyagtöltő cső az autójában ragadt. A brazil úgy véli, ha nincs a szándékos baleset, kiállnia sem kellett volna, így megnyerte volna a versenyt.

Alonso mindvégig azt állította, hogy nem tudott a csalásról, a Ferraritól távozott Massa szerint azonban korábbi csapattársa nagyon is tisztában volt mindennel. “Mindenről tudott, de ezt soha nem vallaná be nyilvánosan” – mondta Massa. “Nekem sem mondaná el.”

Massa a Williamsnél folytatja pályafutását, így szoros munkakapcsolatban lesz azzal a Pat Symondsszal, aki a Renault akkori technikai igazgatójaként komoly szerepet vállalt az összeesküvésben. Symonds évekre szóló eltiltást kapott büntetésként, de a Marussia tanácsadójaként visszatérhetett. Innen szerződött a Williamshez.

“Biztosan leülök vele beszélni erről az ügyről” – ígérte Massa. “Úgy gondolom, nem ő volt a legfontosabb szereplője a történetnek, de tisztáznunk kell néhány dolgot. Tudom, hogyan működik a Forma-1, de van még előttem néhány homályos részlet.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik