Forma-1

„Valami nem stimmel a Forma-1-ben”

Monisha Kaltenborn (monisha kaltenborn, )
Monisha Kaltenborn (monisha kaltenborn, )

Monisha Kaltenborn, a Sauber istálló csapatfőnöke szerint csökkenteni kellene a költségeket a száguldó cirkuszban.

A héten döntött arról a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) arról, hogy 2015-től kezdve költségvetési maximumot vezetnek be a Forma-1-ben. A Sauber csapatvezetője, Monisha Kaltenborn szerint azonban ennek már korábban be kellene következnie.

„Valami nagyon nem stimmel a mostani rendszerben. Számomra a sport mindig is arról szólt, hogy vannak különböző csapatok, nem pedig arról, hogy gazdag istállók nagy pénzeket költenek el. Jelenleg nem egyenlők a feltételek és a probléma itt kezdődik. Természetesen nem az lenne a lényeg, hogy minden téren egyenlők legyünk, mert ez egy bajnokság, ahol a legjobb nyer. Ugyanakkor, ha a legjobbat az határozza meg, hogy mennyit tud elkölteni, akkor ott bizony gondok vannak, mert ennek nem a pénzről, hanem a spotról kéne szólnia” – mondta a száguldó cirkusz történetének első női csapatvezetője.


Monisha Kaltenborn 2012 októberében vette át a karmesteri pálcát
Fotó: DPPI

„Ha egy istálló tehetős, akkor a legjobb mérnökök megépítik a legjobb autót a legjobb pilótának. Ha nem is nyernek, akkor is olyan helyzetbe kerülnek, hogy sokat ki tudnak venni a sportból, miközben a kisebb csapatoknak ez nem megy. És ez nem helyes.”

Kaltenborn szerint a költségeket csökkenteni kellene a Forma-1-ben, hogy kiegyenlítettebbé váljon a küzdelem. A 41 esztendős, Indiában született szakember úgy véli, a probléma orvosolására a legjobb döntés az ún. fizetési sapka bevezetése lenne, ami arra késztetné a csapatokat, hogy a lehető legjobb stratégia mellett készüljenek fel az aktuális szezonokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik