Forma-1

Räikkönen: Nem olyan a kocsi, mint szeretném

Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )
Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )

A Lotus finn versenyzője szerint sokat fejlesztettek már a versenygépén, de az még mindig alulkormányzott.

Egy ideje téma a száguldó cirkuszban, hogy hova tűnt Kimi Räikkönen korábbi sebessége. A finn pilóta mióta aláírt a Ferrarihoz, azóta szemmel láthatóan szenved és ugyan a klasszisát jellemzi, hogy az elmúlt három futamból kettőt így is a dobogón zárt, az a szabadedzéseken és az időmérőkön is látszik, hogy már nincs közte és csapattársa, Romain Grosjean között akkora különbség – már, ha van egyáltalán.


Pedig sokat dolgoztak az autón
Fotó: DPPI

A főmérnöke korábban azt pedzegette, hogy az új Pirelli-abroncsokkal nem barátkozott még meg, de pénteken maga Räikkönen is megszólalt a kialakult helyzet kapcsán:

„Az autó általában az egész hétvégén erős, sokat fejlesztettünk rajta. Ugyanakkor még mindig nem olyan, mint amilyennek én szeretném, alulkormányzott, azt pedig nem kedvelem. Japánban a futam elején nem is tudtam megmutatni, milyen gyors az autó, mert lassabb kocsik mögé ragadtam, az utolsó bokszkiállás után sikerült csak úgy nyomnom a gázt, ahogyan azt tudom” – mondta Räikkönen, aki hozzátette, azzal, ha nem sikerült jól számára az időmérő – márpedig az utóbbi időben többnyire így van –, az igazán a vasárnapi versenyen érezhető, mert sokkal nehezebb dolga lesz a futamon.

Raikkönen jelenleg a harmadik a világbajnoki pontversenyben négy futammal a szezon vége előtt, már matematikai esélye sincs arra, hogy megnyerje a vb-t, mivel Sebastian Vettel 120 ponttal vezet előtte, amit már nem tud ledolgozni. A második hely még meglehet, a leendő csapattárs, Fernando Alonso ugyanis 30 pontos fórban van a finnel szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik