Forma-1

Vettelt bántják a bunkó szurkolók

sebastian-vettel(960x640)(1).jpg (sebastian vettel)
sebastian-vettel(960x640)(1).jpg (sebastian vettel)

Sebastian Vettel elárulta, hogy a győzelmeinél huhogó és fütyülő szurkolók viselkedése a látszat ellenére igen is rosszul esik neki, szerinte nem fair ilyet csinálni.

Sebastian Vettel az elmúlt három-négy évben “hülyére nyerte magát” a Red Bull-lal, és igen valószínű, hogy 2013-ban meglesz a sorozatban negyedik cím is.

Az ilyen szintű eredményesség szurkolók, rajongók mellett persze óhatatlanul ellendrukkereket is hoz, akik néha nem csak a tévé előtt vagy az Interneten anyáznak és csalóznak, hanem odakint a pályán is fújolással, huhogással, kifütyüléssel nyilvánítanak véleményt.

A német versenyző a dobogós ceremóniákon igyekszik nem felvenni ezt, de a Daily Mailnek nyilatkozva elárulta, hogy az idén is többször – Kanadában, Silverstone-ban még a kiesésekor is – előfordult incidensek valóban bántják.

“Nem értettem a dolgot” – mondta a silverstone-i fújolásról. “Semmivel nem adtam okot erre. A futam utáni koncerten felmentem a színpadra, és akkor is akkor is huhogtak. Akkor elővettem a kamerámat, és mondtam, hogy ha fújoltok, akkor rajta, csináljátok rendesen! – szóval próbáltam elviccelni a dolgot.

De nem esik jól, amikor huhognak. Nyilván ha a Brit Nagydíjon én vezetek és győzök, amikor a közönség brit győztest szeretne, akkor nem tetszik nekik az eredmény, rendben, de a fújolás szerintem nem sportszerű. Pedig ha egyszer valaki elkezdni, mások is beszállnak.”

Nem is hiszem, hogy igazából mindenki fújolni akar, inkább csak amolyan láncreakció, szóval nem kellene nagyon a lelkemre venni” – magyarázta.

Nyilvánvaló azonban, hogy Vettel igen is felvette a fújolást, hiszen a Belga Nagydíjon a dobogós interjú alatt már nem hagyta szó nélkül a felharsanó kórust – igaz, nem tudhatta, hogy Spában nem neki szólt az előadás, hanem a ceremóniát kalandfilmbe illő módszerekkel megzavarni próbáló Greenpeace-aktivisták akcióját ítélte el a tömeg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik