Forma-1

Magyar Nagydíj: a Lotus és a Red Bull az esélyes

Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )
Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )

Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyar pilótája szerint a Red Bull és a Lotus tűnik igazi esélyesnek a Hungaroringen, a XXVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzése után.

A délelőtt látottak alapján kezdetleges képet kaptunk az erőviszonyokról, de az máris látszik, hogy a várakozásoknak megfelelően a Red Bull és a Lotus autói bírják a legjobban a nagy hőséget” – mondta a Zengő Motorsport 28 éves pilótája.


Kimi Räikkönen a szabadedzésen meggyőzte Michelisz Norbit
Fotó: MTI

Hozzátette, úgy tűnik, a tavalyi, de mostanra átalakított szerkezetű Pirelli-gumik – amelyeket Mogyoródon használnak először a csapatok – a Ferrarinak és a McLarennek jelentenek előnyt, míg a Mercedes autói nem annyira gyorsak ezeken az abroncsokon, mint voltak a korábbiakon.

“Ez persze nem jelenti azt, hogy a Mercedes versenyzői nem lesznek ott az első tízben a hétvégén, de érdekes volt látni, hogy az eddigi egykörös gyors tempójuk eltűnt” – mondta Michelisz Norbert.

A WTCC-ben Honda Civickel versenyző pilóta a jövő heti, Argentínában sorra kerülő futamra készül.

“A pálya vonalvezetése alapján esélyünk lehet egy jó eredmény elérésére, arra számítok, hogy a dobogóért fogunk harcolni” – mondta Michelisz. Hozzátette: az, hogy jövőre a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastian Loeb is elindul a WTCC-ben, jót fog tenni a sorozatnak.

“Versenyzői szempontból nagy kihívás lesz ellene rajthoz állni, s nagy dolog lenne legyőzni” – mondta Michelisz.

Ecclestone, Alonso, Hamilton és Vettel a nézők között

A pénteki első szabadedzés után a nézők közé ment aláírásokat osztani a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone, mégpedig három világbajnok, a címvédő Sebastian Vettel, valamint Fernando Alonso és Lewis Hamilton társaságában.

A három pilóta és a brit üzletember kisbuszokkal gurult ki a célegyenesre fordító kanyarban elhelyezkedő tribünhöz, ahol mindannyian felsétáltak a szurkolók közé, és számos fényképet, posztert, emléktárgyat dedikáltak az ott helyet foglalóknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik