Üzleti tippek

Az Invitel már az első magyar Forma-1-es futamon is ott volt

Az Invitel már több mint 10 éve kiemelt kommunikációs partnere a Hungaroringnek. A magyar futamra szánt csúcskapacitás tesztelése lezárult. A kiépített telekommunikációs infrastruktúra ki tudná szolgálni egy Gödöllő méretű város mindenkori forgalmát.

Az Invitel – bár még más néven, a jogelőd vállalat színeiben – tulajdonképpen már az első Forma-1-es futamon is jelen volt a pályán. 1986-ban ma már szinte felfoghatatlanul egyszerű technikát (telexgépeket és huzalos képtávíró berendezéseket) biztosított a csapatoknak és az újságíróknak. Ma már más a helyzet: a nagyvállalat számos, innovatív technológián alapuló szolgáltatást nyújt a száguldó cirkusz nemzetközi mezőnyének.

„A Formula-1 számára csakis a maximumot nyújthatjuk. A világ ilyenkor a Hungaroringre figyel, itt nem lehet hibázni. A telekommunikáció és az informatika rohamtempóban fejlődik, a nemzetközi közönség, a csapatok és a média igényeit kizárólag folyamatos innovációval tudjuk kielégíteni. Tavaly az internethálózat további fejlesztésével bevezettük az igen magas fel- és letöltési sebességet lehetővé tevő VDSL-szolgáltatást. Idén pedig továbbfejlesztettük a WiFi-rendszert is a mogyoródi pályán. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen sok ideje lehetünk partnerei az ország leggyorsabb pontjának” – mondta Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

A szakemberek számára az egyik legnehezebb feladat a logisztika. Bár maga a verseny nem tart sokáig, az előkészületek már hetekkel korábban megkezdődnek, hogy a futam hétvégéjén 100 százalékos biztonsággal működjön minden technika. Több száz tudósító több ezer híranyagát továbbítják a kiépített hálózaton.

„Az Invitel az egyik legrégebbi partnere a Hungaroringnek, már az első versenyektől kezdve biztos pontot jelent a szolgáltató. Kiváltképp fontos a megbízhatóság a Formula-1-es futamok idején, amikor a kommunikációs hálózatnak csúcsra járatva is hibátlanul kell működnie” – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnöke.

1000-szer gyorsabb, mint 2000-ben

A 2000-ben tartott versenyen 50 Mbit/s sávszélesség is képes volt kiszolgálni a pályát. A különbséget jól érzékelteti, hogy ma egy jó minőségű családi internetelőfizetés 10-20 Mbit/s sávszélességű. Jelenleg a bő tíz évvel ezelőtti tempónak kétszázszorosával, 10 Gbit/s sebességgel száguldanak az adatok az Invitel hálózatán. Sőt, ha a jövőben szükség lesz rá, a sávszélesség további növelésével akár ezerszer is gyorsabb lehet a hálózat, mint a 2000-es versenyen volt.

A Hungaroring adathálózatát 10 Gbit/s átviteli kapacitású metro ethernet gyűrűhöz csatlakoztatva biztosítja az Invitel. A tényleges hozzáférést a szolgáltató többféle technológiával többszörösen redundáns módon nyújtja. Összehasonlításképpen: a Hungaroringen működő telekommunikációs infrastruktúra képes lenne kiszolgálni egy Gödöllő méretű város mindenkori forgalmát.

24 órás szolgálat az „Invitel-istállóban”

A Hungaroring területén több mint 25 kilométeres kábelhálózattal dolgozik a vállalat. A verseny hétvégéjén több mint harminc szakemberből álló csapatuk dolgozik majd a helyszínen, hogy az info- és telekommunikációs hálózat tökéletesen működjön. A szakértők 24 órás szolgálatban vannak mindaddig, amíg az utolsó kamionok el nem hagyják a bokszutcát.

A bérelt vonali, a VDSL-, a WiFi-, illetve a vezetékes telefonszolgáltatás mellett a pálya, az újságírói és technikai személyzet, valamint a bokszok hálózatát is az Invitel biztosítja. Csapatuk 30 perc alatt képes lényegében bármilyen telekommunikációs és informatikai kérést teljesíteni a pályán dolgozó újságírók, csapatok és szakemberek számára. (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik