Forma-1

Kitől féljen Vettel a Hungaroringen?

Sebastian Vettel (sebastian vettel, )
Sebastian Vettel (sebastian vettel, )

Sebastian Vettelnek lassan illene megnyernie a Magyar Nagydíjat, de a számok alapján Lewis Hamilton a fő esélyes. A körülmények azonban Kimi Räikkönennek kedveznek.

Sebastian Vettel már 19 különböző pályán győzött Forma-1-es pályafutása során, mostanra csak az amerikai és a Magyar Nagydíj hiányzik a listájáról. Az előbbi nem olyan „ciki”, hiszen a 2007-es indianapolisi BMW-s beugrása után legutóbb csak tavaly, Austinban rendezték meg a futamot, a Hungaroringre viszont hét éve jár vissza a német, ugyanis állandó versenyzőként épp nálunk mutatkozott be a Toro Rosso autójában.

A háromszoros világbajnok idén jól halad a címvédéssel, a lendület mellette szól, de a statisztika már nem annyira, ugyanis nem csak ő, de a Red Bull sem túl sikeres Magyarországon. Hiába az autóikra mindig jellemző nagy leszorítóerő – pont, ami itt kell –, eddig egyetlen győzelmük van: Mark Webber 2010-ben állhatott a dobogó legfelső fokára, miután Vettel elbohóckodta a biztonsági autóhoz viszonyított követési távolságot, és megbüntették.


Sebastian Vettelnek figyelnie kell Hamiltonra is
Fotó: MTI / Marjai János

A számok a McLaren és/vagy Lewis Hamilton sikerét valószínűsítenék: a wokingi csapat eddig 11-szer győzött a Hungaroringen – az elmúlt években pedig egyértelműen övék volt a pálya. 2005-ben Kimi Räikkönen nyert, 2009-ben Heikki Kovalainen, 2007-ben, 2008-ban, és 2012-ben Lewis Hamilton, Jenson Button pedig 2011-ben tudott győzni – a ma is a McLarenben ülő angol pedig már 2006-ban, még a Hondával is sikeres volt egyszer.

A statisztika persze nem minden, a körülmények egészen más esélyeket mutatnak. Igen valószínű, hogy Vettelnek nem a pocsék McLarenben ülő Buttontól, vagy az immár mercedeses Hamiltontól kell félnie vasárnap.

Az MP4-28-as versenyképtelensége nem szorul magyarázatra, a Mercedes pedig jókora lépéshátránnyal indul, miután büntetésből ki kellett hagynia a gumitesztet, a hétvégén várható hőség pedig tovább súlyosbíthatja az eddig is meglévő gumikopási problémáikat. Hamiltont a Merci eddigi eredményei sem támogatják: az elmúlt három évben mindössze 3 pontot (egy 10. és egy 9. hely) szereztek.

A címvédő fő ellenfele inkább Räikkönen lehet, aki ugyan csak egyszer győzött itt, de a mezőnyből messze a legtöbbször, hat alkalommal jutott a dobogóra. A finn jelenlegi autójának különösen fekszik a meleg idő, a Lotus a legjobban bánik a gumikkal, tavaly a 2-3. helyen értek be nálunk, így ha érdemes fogadni valakire, akkor az Räikkönen.

A bajnokság szempontjából ugyan nagyon-nagyon kellene a győzelem Fernando Alonsónak, de sem a spanyol, sem csapata, a Ferrari nem rendelkezik kiemelkedő eredményekkel a Magyar Nagydíjon. Míg a McLaren 11, a Williams pedig 7 győzelmet könyvelt el a pályán, a Ferrari csak a harmadik öt sikerrel, utoljára 2004-ben, még Michael Scumacherrel diadalmaskodtak.

Az azóta eltelt években öt dobogós helyezést gyűjtöttek össze, legutóbb két éve, Alonso volt 2. A spanyol egyszer győzött a Hungaroringen, immár tíz éve – az viszont igazán különleges volt, ugyanis 2003-ban a fiatal renault-s tehetség első F1-es diadalát aratta a magyar pályán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik