Forma-1

A Mercedes “könyörgőre” fogta

mercedes amg (mercedes, mercedes gp, )
mercedes amg (mercedes, mercedes gp, )

A Mercedes azért "könyörög" a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, hogy a nemrég kapott eltiltás ellenére részt vehessen a silverstone-i ifjoncteszten. Mindenfélét kitalálnak, például a biztonságra hivatkoznak.

A Mercedes május közepén Barcelonában a Pirellivel közösen tartott titkos tesztje miatt megrovást kapott a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), emellett eltiltották őket a július 17-19-ei silverstone-i ifjoncteszttől is.

A silverstone-i teszt célja azonban megváltozott azóta, a Brit Nagydíjon látott defekteket követően a Pirelli úgy döntött, a Magyar Nagydíjtól változtat az abroncsain, a 2013-as keverékeket a 2012-es szerkezettel párosítja, a gumikat pedig a brit pályán próbálják majd ki a csapatok, méghozzá ha úgy látják jónak, az állandó versenyzőkkel.

A Mercedes most akár térden állva is könyörögne egy kis tesztért. A döntés óta azért lobbizik, hogy a büntetés ellenére ők is ott lehessenek két hét múlva. A felmentést a biztonságra hivatkozva kérik.

“Ha a biztonság a fő kérdés, akkor úgy lenne jó, ha minden csapat ismerhetné az autóira felkerülő gumikat. Persze az FIA kezében a döntés. De az FIA számára is a biztonság az elsődleges szempont, én úgy gondolom, hogy senkit nem zárnak ki belőle” – mondta az Autosportnak a Mercedes motorsportfőnöke, Toto Wolff.

A csapatfőnök, Ross Brawn azért nem bízik ennyire a felmentésben, szerinte csak az kimondottan a gumitesztelésre beiktatandó negyedik, plusznapra lehet esélyük, amit azonban csapatok többsége ellenez.

“Ha megtoldanák a negyedik nappal, akkor érvelhetnénk azzal, hogy arra mi is jogosultak vagyunk, hiszen a büntetés csak három napra vonatkozott. De az első három napon biztosan nem lehetünk ott, most pedig úgy néz ki, hogy nem lesz hosszabbítás.”

Az FIA valamikor a hét folyamán tisztázhatja az ifjoncteszttel kapcsolatos álláspontját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik