Forma-1

Ecclestone: Csak a börtön állíthat le

Bernie-Ecclestone(210x140)(1).jpg (bernie ecclestone, )
Bernie-Ecclestone(210x140)(1).jpg (bernie ecclestone, )

Az F1 ura meg van győződve róla, hogy egészen addig a sportág élén maradhat, amíg le nem csukják – már ha így végződik a vesztegetési ügye. Utódjelölt továbbra sincs.

Bernie Ecclestone-t hamarosan hivatalosan is megvádolják majd Münchenben a Forma-1 jogainak eladása körüli vesztegetési ügyben. Az angol kis embernek tisztáznia kell, hogy miért is fizetett több tízmillió eurót az egykori bankár Gerhard Gribkowskynak.

Az ügy igen súlyos, de egyelőre nem érinti Ecclestone munkáját, úgy tűnik, hogy az F1-et birtokló, Ecclestone-t is alkalmazó befektetési csoport, a CVC kitart mellette. Az elmúlt egy-két évben azért – már csak Ecclestone kora miatt is – megindult az utódkeresés, de eddig nem hozott sikert.

„Az eddigi jelöltek, legalábbis akiket érdekelt volna az állás, mind sztárok akartak lenni – mondta a 82 éves üzletember, aki alapvetően azért nem utasítja el, hogy valakit maga mellé vegyen. – Ha akad valaki, akiről úgy látom, jól tudná végezni ezt a munkát, akkor rendben, vegyük fel. Sokakat hírbe hoztak már, de szerintem eddig egyikük sem volt alkalmas típus.”

Ecclestone hangsúlyozta, hogy a vesztegetési ügy pillanatnyilag nem veszélyezteti a munkáját, igaz, az F1 részvényeinek tavaly óta húzódó piacra dobását lassítja a személye körüli bizonytalanság: „A CVC-t nem zavarja a vádemelés, csak akkor van gond, ha börtönbe kerülök. Nyugi van, nem idegesek. Viszont ostobaság lenne így a tőzsdére menni, nem szabad nyitott kérdéseket hagyni a bevezetéskor.”

Egyébként az Ecclestone-nal nem túl szívélyes viszonyt ápoló FIA-elnök, Jean Todt sem lát kivetnivalót abban, hogy az angol a vesztegetési vádak árnyékában továbbra is folytatja a munkát: „Minden joga megvan a munkához, és jól is végzi a dolgát. A CVC a munkaadója, szóval az ő döntésük ez.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik