Forma-1

F1: Motort cserél a legendás csapat

Williams-fw35(960x640).jpg (williams fw35)
Williams-fw35(960x640).jpg (williams fw35)

Ma késő délelőtt hivatalossá vált, hogy a Williams a Mercedes motorjaival vág neki a jövőre kezdődő új turbókorszaknak. Két év után már búcsúztatják is a Renault-t.

Bár egy-két hete már tudni lehetett, mostanra hivatalos: a Williams 2013 végén ejti a Renault-t, és a Mercedes erőforrásaival vág neki a 2014-ben kezdődő, 1,6 literes turbós V6-osok fémjelezte új korszaknak. A közös bejelentést ma késő délelőtt tették meg.

Pontos időtartamról nincs szó, de „hosszú távú” együttműködésről szól a közlemény, így feltehetőleg három év, 2014–2016 szerepel a szerződésben. A Williams a motort és a hozzá kapcsolódó energia-visszanyerő rendszert, az ERS-t vásárolja majd a német gyártó brixworth-i központjától (Mercedes-Benz High Performance Powertrains, HPP), a sebességváltóikat ezután is maguk gyártják majd.

„Örömmel jelentem be az új, 2014-től kezdődő Mercedes-Benzcel kötött, hosszú távú megegyezésünket. A Mercedes-Benz a sportág történetének egyik legsikeresebb szállítója, és hisszük, hogy 2014-től is nagyon versenyképes csomagjuk lesz. Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani a Renault-nak a 2012 óta végzett kemény munkájáért. Sok közös sikerünk volt az évek során, legutóbb velük nyertük meg a tavalyi Spanyol Nagydíjat” – mondta a Williams alapító főnöke, Sir Frank.

A helyettes (de facto) csapatfőnökként dolgozó lánya, Claire Williams így beszélt az új partnerségről:

„Izgalmas hír ez a bejelentés a Williams számára a hosszú távú sikereket célzó stratégiánk szempontjából kulcsfontosságú a megfelelő motor bebiztosítása. Külön öröm, hogy az idény ilyen korai szakaszában sikerült szerződést kötnünk, alig várjuk az új autó fejlesztését illető közös munkát a Mercedes AMG-vel.”

A megegyezés kulcsszereplője, a tavalyig a Williams résztulajdonosaként és ügyvezetőjeként szereplő Mercedes-motorsportfőnök, Toto Wolff szerint mindkét fél számára előnyös lesz az együttműködés.

„A Williams ragyogó múltja és a cég technológiai kiválóságra törekvése tökéletes partnerségi lehetőség a Mercedes-Benz számára. Kölcsönösen előnyös ez a HPP-nek és a Williamsnek, így ugyanis az új szabvány mellett is legalább három csapatnak szállíthat majd hosszú távon a Mercedes, ez pedig lehetőséget ad a technológiai transzferre. Komoly közös sikereket várunk a következő években!”

A Williams mellett a Mercedes jövőre a saját gyári csapatát, a Force Indiát, és a hondás váltás előtti utolsó szezonjában a McLarent látja el motorokkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik