Forma-1

Massát megbüntették, három helyet bukott

Felipe Massa (felipe massa, )
Felipe Massa (felipe massa, )

A harmadik helyett csak az ötödik sorból vághat neki a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjnak a brazil Felipe Massa.

A Ferrari pilótája, aki a szombati barcelonai időmérő edzésen a hatodik legjobb időt autózta, az indoklás szerint azért kapta a büntetést, mert akadályozta riválisait a kvalifikációs vetélkedés közben.

Hasonló okból szintén három hellyel sorolták hátrébb a Sauber újoncát, Esteban Gutiérrezt, aki így a 10., vagyis az utolsó előtti sorból vághat neki a GP-futamnak.

Az időmérőt Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte, ennél fogva ő indulhat az élről a vasárnapi versenyen. A 27 esztendős német pilóta pályafutása harmadik pole pozícióját szerezte meg, mögötte csapattársa, a 2008-as világbajnok brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, a Mercedes pedig sorozatban harmadszor nyert időmérőt. 

A harmadik pozícióból a vb-címvédő és a pontversenyben most is az élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője startolhat majd. Vettel jelenlegi legfőbb üldözője, az összetettben második finn Kimi Räikkönen (Lotus) a negyedik helyről kezdheti majd meg a viadalt. A hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája ötödik lett a barcelonai kvalifikáción.

A módosított rajtsorrend

1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Kimi Räikkönen (finn, Lotus)
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
4. sor:
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)    
Sergio Pérez (mexikói, McLaren)
5. sor:
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
Paul di Resta (skót, Force India)
6. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
7. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Jenson Button (brit, McLaren)
8. sor:
Nico Hülkenberg (német, Sauber)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
9. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
Giedo van der Garde (holland, Caterham)
10. sor:
Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
11. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Charles Pic (francia, Caterham)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik