Forma-1

Vettel: Nem kérek elnézést, mert nyertem

sebastian vettel (sebastian vettel)
sebastian vettel (sebastian vettel)

A Red Bull kapcsán még mindig téma Malajzia.

A hétvégén rendezik a Kínai Nagydíjat a száguldó cirkuszban, a bő kéthetes szünet után kezdenek is felpörögni az események a Forma-1-ben. Szerdán például megszólaltak ismét a Red Bull versenyzői, a téma pedig mi más lett volna, mint Sebastian Vettel malajziai győzelme. Mint ismert, a címvédő a csapat utasítását figyelmen kívül hagyva kockázatos manőverrel megelőzte csapattársát, Mark Webbert, ezzel pedig megnyerte a Maláj Nagydíjat.


Vettel Malajziában kétes győzelmet aratott
Fotó: AFP

Az istállónál ez sokaknál kiverte a biztosítékot, elsősorban Webbernél. Vettel még akkor próbálta jóvátenni a dolgokat és mindenkitől elnézést kért. Most kiderült az is, miért:

„Azért nem fogok elnézést kérni, mert nyertem. Az emberek azért alkalmaznak engem, mert a győzelemért hajtok, Ezért is vagyok versenyző. Azért kértem bocsánatot a csapattól, mert a saját érdekeimet az istállóé elé helyeztem” – mondta szerdán Vettel.

A sajtó természetesen „rácuppant” a témára és egy napja azt találgatja, hogy ez a nyilatkozat vajon milyen hatással lesz Webber jövőjére a csapatnál. Sőt, egyes korábbi pletykák szerint az ausztrál nem csak a Red Bullt, de magát a Forma-1-et is elhagyhatja és a Porschénél folytatja, a Le Mans-sorozatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik