Miután a kiszemelt utód, Adam Parr szűk egy éve távozott a Williamstől, majd a társtulajdonos-ügyvezető Toto Wolff 2013-ra a Mercedeshez igazolt, egyre világosabb lett, hogy az alakulat vezetését az alapító csapatfőnök lánya, Claire Williams veszi majd át.
Szerdán aztán meg is történt az újabb lépés a hatalomátadásban: a 2002-től előbb egyszerű sajtósként, majd sajtófőnökként, 2010-től kommunikációs és marketingigazgatóként dolgozó hölgy a Williams helyettes csapatfőnöke is lett, az alakulat napi szintű irányítása ezentúl hozzá tartozik majd.
A Williams közleménye szerint az előléptetést már a szezon kezdete előtt szerették volna bejelenteni, de a feleség és anya, Ginny Williams halála miatt elnapolták.
„Az elmúlt tíz évben Claire fáradhatatlanul dolgozott a Williamsért. Az F1-es szakértelme és szenvedélye kétségen felül áll, büszkén mondhatom, hogy az idők során az egyik legértékesebb munkatársunk lett – mondta Sir Frank. – Claire helyettes csapatfőnöki kinevezése után biztos lehetek benne, hogy a Williams jövője jó kezekben van. A kinevezést Ginny is támogatta, tudom, hogy nagyon büszke lenne most, hogy a lánya elfoglalta ezt a posztot mellettem.”
Természetesen maga Claire Williams is nagyon büszke az új pozíciójára:
„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy én lettem a helyettes csapatfőnök, örömmel várom a Frankkel közös munkát idén és a következő években. A Forma-1-ben nőttem fel, a sportág egyik legendás csapatfőnökétől tanultam a szakmát, ezért felkészültnek érzem magam erre az új kihívásra. Édesanyám halála miatt szomorú hónap volt ez a család és a cég számára is, de elkezdődött az idény, így előre kell tekintenünk. Megtiszteltetés, hogy én vihetem egy remélhetően sikeres jövő felé a csapatot!”