Forma-1

Egy mexikói pilóta, aki szeret szenvedni

Sergio Perez azt mondja, egyáltalán nem bánta meg, hogy az idényt a keservesen kezdő McLarenhez igazolt.

Sergio Perez két sauberes év (tavaly három dobogós helyezéssel) 2013-ra a McLarenhez szerződött Lewis Hamilton helyére.

A mexikói az idény előtt arról beszélt, hogy rögtön a győzelmeket és a bajnoki címet célozza majd a wokingi alakulatnál, de az MP4-28-as pillanatnyilag még a pontszerzésre is alig alkalmas. Perez ennek ellenére azt mondja, egyáltalán nem bánja a lépést.

“Semmit sem bánok. Ha előre megmondták volna, hogy ilyen helyzetben leszünk, akkor is alárítam volna a legjobb csapathoz. Szerintem a McLaren a legjobb csapat, nagyon boldog vagyok, hogy ide kerültem. Inkább vagyok ebben a helyzetben a McLarennél, mint hogy egy másik csapattal futamokat nyerjek” – mondta az ifjonc.

“Nagyon jól érzem magam itt, és tudom, hogy nagyszerű emberek vannak a csapatnál, úgyhogy ki fogunk mászni ebből.”

Perez hozzátette, hogy egészen lenyűgözte a csapat utóbbi időben látott munkája:

“Csakis gratulálni tudok a csapatomnak, lenyűgöző, hogyan kezelik ezt a nehéz helyzetet! Amikor ide kerültem, arra számítottam, hogy az első sorban leszünk, a dobogós helyekért küzdünk majd, de ettől most messze vagyunk. Azonban a csapat hozzáállása lenyűgöző, egymás hibáztatása helyett keresik a megoldásokat, teljes az egység, együtt próbálunk kimászni a helyzetből.

Martintól (Whitmarsh, csapatfőnök – a szerk.) kezdve mindannyian felelősök vagyunk, nem egy valaki hibázott. Csapatként viseljük a kudarcot, és ha nyerni fogunk, csapatként is nyerünk majd.”

A mexikói mai, második szabadedzésen futott legjobb köre a 11. helyre volt elég.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik