Forma-1

Mi lesz veled HRT?

hrt cosworth (hrt cosworth)
hrt cosworth (hrt cosworth)

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közzétette a Forma-1-ben a 2013-as esztendőben induló csapatok listáját. A HRT nem szerepel rajta.

A spanyol bázisú csapatnál, amely 2010-ben szállt be a száguldó cirkuszba, sosem mentek egyszerűen a dolgok. Az istállót még a korábbi forma-1-es pilóta, Adrián Campos alapította, ám az F1-be már José Ramon Carabante irányításával szállt be az együttes, majd 2011 júliusában a Thesan Capital elnevezésre hallgató befektetői csoport vette meg a HRT.

A csoport idén novemberben bejelentette, hogy eladja az istállót, azonban egyelőre nem tolonganak a vásárlók, így a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2013-as nevezési listáján nincs is feltüntetve a csapat. A HRT jövője így erősen kérdésessé vált.

A HRT eddigi teljesítménye egyébként nem túl acélos, 58 futamon vettek részt eddig a csapat pilótái, ezeken még nem sikerült pontot szerezniük. A legjobb helyezés Vitantonio Liuzzi nevéhez köthető, aki tavaly Törökországban a 13. pozícióban zárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik