Forma-1

Alonso: Ayrton Senna volt a példaképem

Fernando Alonso (fernando alonso, )
Fernando Alonso (fernando alonso, )

Lewis Hamilton és Jenson Button még nem adtál fel a küzdelmet, Fernando Alonso pedig egyelőre csak reménykedik harmadik Forma1-es világbajnoki címében.

Hamiltonnak a Magyar Nagydíj, azaz tíz futammal a szezon vége előtt 64 pont lemaradása van a listavezető Fernando Alonso mögött. A McLarenes pilóta a vasárnapi Német Nagydíjon feladta a versenyt, ami elmondása szerint olyan mély sebet ütött benne, amekkorát csak tudott.

A brit autóversenyzőnek a Kanadai Nagydíj megnyerését követően Valenciában és Silverstone-ban sem ment a kocsikázás. A csapatnál reménykednek, hogy a hétvégi Hungaroringen már nála is lesz eredménye a fejlesztéseknek, amelyeket már a legutóbbi Német Nagydíjon is próbálgattak, s amivel csapattársa, Jenson Button a második helyet tudta akkor megcsípni.

„Még mindig vannak olyan pontjaink, amelyekben gyengébbek vagyunk, mint a Ferrari, vagy a Red Bull” – nyilatkozott Button. „Ugyanakkor nekünk is vannak erősségeink. Valamiben mi vagyunk jobbak, valamiben ők azok. Így a legjobb versenyezni.”

Jelenleg Alonso az egyetlen pilóta, aki három versenyt is meg tudott nyerni ebben az idényben, attól függetlenül, hogy autója szinte sosem bizonyult a leggyorsabbnak. A spanyol azonban nem szállt el magától, és szerinte még korai a harmadik világbajnoki címre gondolnia.

„Még hátravan tíz futam, ahol mindenki ugyanolyan esélyekkel indul. Az első hat helyezett között nincs olyan nagy pontkülönbség, hogy bármelyiküknek fel kéne adnia a versengést. Csak egy-két jó versenyre van szükséged, és már is ott lehetsz az arany közelében. Koncentrálnunk kell és ugyanúgy készülni hétről hétre, mint azt eddig tettük. Nem hibázhatunk akkorát, hogy a későbbiekben megbánjuk, hogy nem figyeltünk oda kellőképpen. Amikor 2006-ban Brazíliában megnyertem második világbajnoki aranyamat, akkor eljátszottam a gondolattal, hogy akár három vb-címem is lehet az életemben. Ez lehet, hogy idén lesz, lehet, hogy jövőre, lehet, hogy öt év múlva, de nagyon fontos számomra. Gyermekkori gokartozásaim idején Ayrton Senna volt a példaképem, aki szintén három vb-címig jutott. Niki Lauda és még páran elérték ezt a sikert, ami előbb vagy utóbb remélem nekem is sikerülni fog” – nyilatkozott a Magyar Nagydíja megelőzően a spanyol.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik