Forma-1

Hamilton: elsőből utolsó

Lewis Hamiltont túl kevés üzemanyaga miatt az utolsó helyre száműzték, a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap Pastor Maldonado kezdheti az élről.

Lewis Hamilton nyerte a barcelonai futam időmérőjét, de a célbaérkezés után leállt a McLaren-Mercedes, mint később kiderült, azért, mert túl kevés volt benne az üzemanyag.

A szabályok szerint az autónak önerőből kell visszatérnie a bokszba, és utána egy liter benzint kell mintának adni az FIA-nak.

A versenybíróság közleménye: “A sportfelügyelők meghallgatták a csapat képviselőjét, Sam Michael-t, aki  szerint vis maior miatt állt meg az autó a pályán, így nem érdemelnek büntetést. A csapat egyik tagja túl kevés benzint töltött a tankba, ezért le kellett állítani az autót, hogy legyen elég üzemanyag a mintavételre. A Felügyelő Testület ezt az érvelést nem tudja elfogadni vis maior esetnek”.

Lewis Hamilton így vasárnap az utolsó helyről kénytelen kezdeni a Spanyol Nagydíjat, a brit világbajnok reménykedik benne, hogy a hosszú verseny alatt jelentősen előre tud jönni, bár tudja, hogy előzni nem könnyű Barcelonában.

Friss Forma-1 hírek a Vezess.hu-n!

A Forma-1-es Spanyol Naqgydíj rajtsorrendje
 1.  Pastor Maldonado      Williams-Renault 2.  Fernando Alonso       Ferrari 3.  Romain Grosjean       Lotus-Renault 4.  Kimi Raikkonen        Lotus-Renault 5.  Sergio Perez          Sauber-Ferrari 6.  Nico Rosberg          Mercedes 7.  Sebastian Vettel      Red Bull-Renault 8.  Michael Schumacher    Mercedes 9.  Kamui Kobayashi       Sauber-Ferrari10.  Jenson Button         McLaren-Mercedes11.  Mark Webber           Red Bull-Renault12.  Paul di Resta         Force India-Mercedes13.  Nico Hulkenberg       Force India-Mercedes14.  Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Ferrari15.  Daniel Ricciardo      Toro Rosso-Ferrari16.  Felipe Massa          Ferrari17.  Bruno Senna           Williams-Renault18.  Vitaly Petrov         Caterham-Renault19.  Heikki Kovalainen     Caterham-Renault20.  Charles Pic           Marussia-Cosworth21.  Timo Glock            Marussia-Cosworth22.  Pedro de la Rosa      HRT-Cosworth23.  Narain Karthikeyan    HRT-Cosworth24.  Lewis Hamilton        McLaren-Mercedes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik