Forma-1

Räikkönen bizonyított, lendületben a Lotus

A Lotus-Reanult-nál minden szinte repesnek az örömtől attól, hogy Raikkönen és Grosjean is dobogóra állhatott Bahreinben.

A háromszoros világbajnok, Lotus-tanácsadó Sir Jackie Stewart szerint Kimi Räikkönen és Romain Grosjean kiválóan teljesített Bahreinben, a skót különösen a finn formájának örül. A Lotus utoljára 1979-ben, a Spanyol Nagydíjon állt utoljára mindkét versenyzőjével dobogón az F1-ben, így a vasárnapi Bahreini Nagydíj óriási sikert jelentett.

Az egy ideig a győzelemért is küzdő Räikkönen a második, Grosjean pedig a harmadik lett. A csapat tulajdonosa, a Genii nagyköveteként dolgozó Stewart nem győzte méltatni a szahíri szereplést, különösen Räikkönen teljesítményét emelte ki.

“Nem lehetett könnyű átvenni egy csapatot, összerázni az egészet, de nagyszerűen szerepeltek, biztos vagyok benne, hogy Enstone-ban mindenki majd kiugrik a bőréből. Kimi különösen lenyűgöző volt, pedig sokan kételkedtek benne, hogy a visszatérése ered,ényes lesz. Úgy gondolták, hogy fizikailag egy versenyt sem bír végig, sokan beszéltek ilyesmiket. Szóval mindössze a negyedik futamán így válaszolni… És még meg is nyerhette volna a futamot, nem sokon múlott” – magyarázta a skót legenda.

“Ami Grosjeant illeti, aki az első rendes idényét kezdi, nagyon érett versenyt futott. Nem hibázott, kerülte a bajt. Szóval igazán örülök a csapat sikerének, és azt hiszem, Colin Chapman (a Lotus alapítója) is mosolyog odafentről ezt látva” – tette hozzá.

A Lotus technikai igazgatója, James Allison szerint Räikkönen tényleg hajszálnyira volt a győzelemtől, így a csapat okkal bízhat benne, hogy előbb-utóbb meglesz az első diadal is.
“Miután Kimi megelőzte Romaint, szemmel láthatóan gyorsabb volt Vettelnél, köszönhetően a friss gumiknak. Lenyűgöző volt figyelni, ahogy egyre csökkentette a lemaradást, és majdnem sikerült is előznie, de végül sajnos nem sikerült. Jobb rajthellyel és szárnysérülés nélkül nyerhettünk is volna”.

A Lotus kedden bejelentette a jövő heti mugellói tesztbeosztását is, a három napon mindhárom pilóta vezeti majd az autót. Kedden a tartalékos Jerome D’Ambrosio kezd, szerdán Räikkönen, csütörtökön pedig Grosjean vezet majd az olasz pályán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik