Forma-1

Schumi örül Kiminek

Michael Schumacher örül, hogy további öt világbajnokkal kell idén megküzdenie, köztük a nagy visszatérő finn Kimi Räikkönennel.

Úgy tűnik, a tavaly és tavalyelőtt ralizó 2007-es bajnok eddig elég jól elkapta a fonalat, hiszen az első jerezi tesztnapon a legjobb idővel zárt. Ki érthetné meg a legjobban a nagy visszatérő Kimi Räikkönen lelkivilágát, ha nem az egyik legnagyobb ellenfele? Hiszen ahogy most a finn pilóta, úgy 2010-ben három szezon távollét után tért vissza Michael Schumacher is

Schumacher igazán örül, hogy jól megy a finnek és általában annak is, hogy hatbajnokos mezőny tagja lehet idén. “Nagyon örülök neki!” – mondta a 2003-ban mögötte végző Räikkönenről. “Ez csak az első nap, majd meglátjuk, mi lesz a végén, akkor mérhetjük fel, mit jelentenek valójában az idők. De tényleg örülök Kiminek és a csapatának is. Óriási, hogy ennyi világbajnok van idén a rajtrácson, nagy show lesz ez mindannyiunknak!” – tette hozzá.

Schumacher és csapattársa, Nico Rosberg a héten még a 2011-es autóval tesztel Jerezben, az új modellt majd két hét múlva Barcelonába viszik. A hétszeres bajnok ezzel együtt úgy látja, hogy a Pirelli új gumijainak kiismerése miatt ez a pár nap is hasznos és fontos.


“A lényeg, hogy megismerjük a gumikat. Meglegyenek az alapok, a dőlésszögeket, a különböző nyomásokat most is kipróbálhatjuk, kiismerhetjük a gumikat. Ideális esetben persze már megvan az új autó ilyenkor, de az is ideális, ha minél tovább teszteljük a szélcsatornában. Szóval ez egy kompromisszum, mi más utat választottunk, hogy a legjobban szerepelhessünk. Majd meglátjuk, hogyan válik be! Az új gumikból a hátsó egyértelműen jobb, mint a tavalyi, bár közvetlen összehasonlítás nem lehetséges, hiszen most csak újakat tettünk fel. De mindenképpen kiszámíthatóbbak és élvezetesebb vezetni velük”
– állította a 43 éves német.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik