Forma-1

Ki az a Rubens Barrichello?

Alighanem a 2012-es szezonban csapat nélkül marad a valóban, már öregecskének tűnő Rubens Barrichello. Elvégre már 19 éve a pályán van - mindenféle tekintetben.

1993 márciusában kezdte Forma-1-es pályafutását, májusban lesz 40 éves, azaz könnyen kiszámolhatjuk, hogy 21 évesen indult először a leggyorsabbak közt. Előtte is megmutatta már, hogy érdemes figyelni rá – bár kétségkívül kevesebben tudtunk róla emiatt -, hisz kilenc évesen kezdte a gokartozást, nyert 5 brazil bajnoki címet és 2 dél-amerikai bajnoki címet.

A ranglétrán a Formula Ford, a Formula 3 és 3000 után következett számára a nagy nap, 1993. március 14-én, Dél-Afrikában. Itt rajolt el először a 20 éves Rubens, és bár nem ért célba, nem okozott csalódást, hiszen a 14. helyen esett ki. Amúgy ezen a versenyen 26 versenyzőből mindössze 5(!) ért célba. A kiesettek közt pedig ott volt későbbi csapattársa, Michael Schumacher is…

11 futamgyőzelméből az elsőt Németországban szerezte, 2000-ben. Nyert Magyarországon, Olaszországban kétszer is, de sajnos hazájában nem sikerült bizonyítania. A hazai közönség mindig kifogott rajta.

Nem volt világbajnok, de kétszer volt bronz- és kétszer volt ezüstérmes. 2001-ben Schumacher és Coulthard mögött a harmadik helyen kezdte meg az éremgyűjtést, majd 2002-ben szintén Schumi mögött második lett. 2004-ben ugyanez volt a felállás. A következő érem – és talán ez bizonyítja, nem is olyan öreg az az öreg – 2009-ben jött, akkor 7 ponttal maradt le a második Vetteltől.

Számára túl sok volt a „…mögött maradt le” és a „…mögött végzett”. Nem nyert világbajnokságot, pedig többször is megérdemelte volna. 2010-ben aztán nagyon megelégelte az állandó második-harmadik helyet és teljesült egy nagy álma, a Williams csapathoz igazolt. Itt is csupán a 10. helyen végezhetett 2010-ben.

Az ő pályafutásában azonban nem is az állandó bronz- és ezüstérem az igazán szép. A 2008-as Török Nagydíjon 267. futamán elindulva minden idők legrutinosabb Forma-1-es versenyzője lett. Ez korábban senkinek sem sikerült. 2010-ben 18. szezonján indult el, és ezzel alighanem örökre beírta magát a rekordok könyvébe.

Rubens Barrichello, ha 2012 januárjában visszavonul, maga mögött tud 18. évet, melyből egyetlen olyan adódott, mikor nem szerzett pontot (2007). Legendás csapatával – és csapattársával, Schumacherrel – 5 konstruktőri világbajnoki címet szereztek 2000 és 2004 körül a Ferrarinak.

Feleségével és két gyermekében jelenleg Monte Carloban él.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik