Forma-1

Felelniük kell Ecclestone-éknak

A Forma-1 jogait birtokló CVC részvényesei két hét múlva beszámoltatják a cég vezetőségét az év elején kirobbant, a F1 jogainak 2005-ös eladását érintő vesztegetési üggyel kapcsolatban.

Még január elején derült ki, hogy a bajor hatóságok lefogták azt a bankárt, Gerhard Gribkowskit, aki a vád szerint 2005-ben akkori munkaadóját, a Bayerische Landesbankot megtévesztve áron alul adatta el velük a Forma-1 jogaiban bírt tulajdonrészüket és ezért 44 millió eurós, színlelt tanácsadói szerződésbe “csomagolt” kenőpénzt kapott Bernie Ecclestone-tól.

A mai birtokos, a brit CVC befektetői csoport kezdettől cáfolta, hogy tudott volna erről, és eleinte az F1 uraként ismert Ecclestone is mindent tagadott. Bernie később elismerte, hogy fizetett Gribkowskinak, de állítólag jóval kevesebbet és csak azért, mert a német megzsarolta őt.

Gribkowski ügye azóta már a bírósági szakaszba lépett Németországban, de Ecclestone csak tanúként és nem vádlottként szerepel. Ezzel együtt nincs túl a problémákon az angol, ugyanis két hete egy másik korábbi tulajdonos, a Constantin Medien (2005-ben EM.TV) is perre szánta el magát a vesztegetési ügy miatt, komoly kártérítést követelnek az áron aluli adásvétel miatt.

A bonyolult ügy egyre kevésbé tetszik a CVC részvényeseinek, a Financial Times szerint a szeptember 13-ai igazgatótanácsi meghallgatásán és a következő napon tartott tulajdonosi közgyűlésén a részvényesek magyarázatot akarnak kapni az ügy részleteiről és annak kezeléséről.

“Mindegyik jelentős résztulajdonos figyeli az eseményeket és két kérdésre vár választ: egyrészt, tudtak-e róla, hogy mi folyik, és ha nem, milyen változtatások történtek a cég irányításában, amikor napvilágra került az ügy. Az egyik magánbefektetői csoport már rég lecserélte volna az F1-es vezetőséget és nyílt kommunikációt vinne” – mondta a gazdasági lapnak az egyik névtelenül nyilatkozó résztulajdonos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik