Forma-1

F1-es világbajnok szólt be Räikkönennek

Iván Imre Krisztián

2011. 08. 11. 20:17

Jacques Villeneuve szerint Kimi Räikkönen mázlival lett világbajnok, a finn nem érdemelte meg a vb-címet. A kanadai szerint Felipe Massának kellett volna nyernie 2007-ben.

Kimi Räikkönen az egymással csatározó McLaren-pilóták, Fernando Alonso és Lewis Hamilton orra elől halászta el a 2007-es világbajnoki címet, az utolsó két futamon 17 pontos hátrányt ledolgozva.

Jacques Villeneuve, aki múlt héten mutatkozott be a brazil V8 StockCar bajnokságban, úgy nyilatkozott egy helyi honlapnak, hogy Felipe Massa sokkal jobban megérdemelte volna a vb-címet.

“Kimi csak a szerencsének köszönhetően nyerte meg a világbajnokságot, nem érdemelte meg. Felipe sokkal inkább megérdemelte volna. Mindig is tehetségesebb volt Kiminél, könnyedén meg tudta verni” – jelentette ki az 1997-es bajnok a TotalRace.com.br oldalnak.

Villeneuve arról is beszélt, hogy nem érti, miért kritizálják olyan sokat Massát az idei eredményei miatt. A kanadai szerint Felipe nagyon jól megy a Ferrarinál.

“Az a probléma, hogy amikor Alonso megérkezett, gyorsan átvette a hatalmat a Ferrarinál. Amikor ilyesmi történik, olyan energiák keletkeznek, amelyek az egyik pilóta, jelen esetben Alonso mellé állítják a kulcsembereket. Úgy tűnik, hogy ha nyer az autó, mindig vele (Alonsóval) nyer. Ez nehéz helyzetbe hozza a másik pilótát, akinek kétszer annyit kell küzdenie. Felipének most ezt kell tennie: megvan hozzá a gyorsasága, erős a versenyeken, jól dolgozik a kocsiban, efelől semmi kétség” – mondta Villeneuve.

“De még többet kell letennie az asztalra, a Ferrari ugyanis Alonso csapata, ami, ha azt nézzük, hogy a spanyol kétszeres világbajnok, logikus. Ha az ember csapattársa egy kétszeres világbajnok, természetes, hogy a csapat rá fog összpontosítani. Massa nyert versenyeket és majdnem egy bajnoki címet is. Nagyszerű versenyző, jól vezet idén a Ferrarinál. Nem értem azokat, akik kritizálják.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.