Forma-1

A McLaren holtpontra jutott

A McLaren világbajnok pilótái nem repesnek az örömtől a Kanadai Nagydíj időmérője után, ahol egyszerűen lassú volt az autójuk.

Miközben a Red Bull és Sebastian Vettel tovább szárnyal és a Ferrari felzárkózóban van,a McLarenek csúnyán leégték a montreali időmérőn.

Lewis Hamilton ötödik lett, pedig szerinte amit lehet, kihozott a McLarenből.

“Nagyon lassúak voltunk, lépéshátrányba kerültük a riválisokhoz képest. Nem volt meg a kellő sebességünk az egyenesekben, 12-13 km/órával vagyunk lassabbak, ez nagy hátrány. Próbáltam szélárnyékban menni, hogy gyorsabb legyek, illetve kihasználni a pályát, egyszer talán hozzá is értem a falhoz. Mindegy, a verseny hosszú lesz, bármi megtörténhet, az időjárás is közbeszólhat. Nyomni fogom, ahogy csak tudom. – mondta Hamilton, aki még bizakodó, de ez inkább kincstári optimimusnak hangzik. – Még mindig hiszek magunkban, annak ellenére, hogy nem jönnek a fejlesztések igazi eredményei, ráadásul Sebastian Vettel jóval előttünk jár, nehéz lesz őt elkapni.”

Jenson Button önmagával sem volt megelégedve, de bízik a montreali pályában és abban, hogy a McLaren a futamon jobb lesz, mint az egykörös megméretéseken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik