Forma-1

A Pirelli a piros zászlós kerékcsere ellen van

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2011. 05. 30. 12:32

Az olasz gumigyártó szerint ezen a szabályon sürgősen változtatni kell a Forma-1-ben.

Mint ismert, a címvédő Sebastian Vettel nyerte a száguldó cirkusz Monacói Nagydíját. Hat körrel a vége előtt piros zászlót rendeltek el, mivel a lábsérülést szenvedő Vitalij Petrovhoz mentőt kellett hívni.

Amíg a versenyzők a futam újraindítására vártak, a szerelők lecserélték a gumikat a versenygépeken ezzel pedig nagy izgalmaktól fosztották meg a szurkolókat, mivel Vettel elhasználódott abroncsai helyett is újak kerültek fel a Red Bullra. A fiatal német addig mindössze egyszer volt kint kerékcserén, a futam nagy kérdése volt, hogy mit kezd az őt üldöző Fernando Alonso, Jenson Button párossal – így azonban könnyen maga mögött tudta őket tartani és nyert.

A Forma-1 kizárólagos gumibeszállítója, a Pirelli szerint így elmaradt egy nagyon izgalmas hajrá.

„Nem nagyon értettük ezt a szabályt és a csapatokat is megkérdeznénk róla, miért engedik, hogy ilyen esetekben kerékcsere legyen. A versenytáv nem változott, a safety car is bent volt. Minden csapat külön stratégiával vágott neki a versenynek, így a gumik is másképp koptak. Hiányérzetem van a futam végével kapcsolatban. Ha nem váltanak, az utolsó méterekig küzdhettek volna. Így azonban lemaradtunk arról, hogyan oldották volna meg a csapatok és a versenyzők az utolsó köröket” – érvelt a gumigyártó motorsportigazgatója, Paul Hembery, a véleményével pedig könnyű azonosulni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.