Forma-1

Ukrajna Forma-1-es pályát épít

Forma-1-es autóversenyek megrendezésére is alkalmas lesz az a nemzetközi színvonalú pálya, amely Kijev közelében épül meg az elkövetkezendő években

Az ukrán miniszterelnök infrastruktúrával foglalkozó helyettese, Borisz Kolesznyikov – aki ebben a minőségében az 2012-es labdarúgó-Eb előkészületeinek felelőse is – elmondta, hogy senki előtt nem titok: egy Forma-1-es pálya megépítése minimum 200 millió dollárba kerül, ám ennek előteremtése a kisebb gond, mivel a megfelelő infrastruktúra megteremtése sokkal keményebb feladat.

Kolesznyikov hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt a nemzetközi szövetség támogatását és bizalmát kell megszerezni. “Egy ilyen terv megvalósítása nem kisebb feladat, mint egy Eb vagy egy olimpia megrendezése. S ez esetben még arra is szükség van, hogy befogadják Ukrajnát ebbe a klubba” – közölte a kormányfőhelyettes.

Az 5,2 kilométer hosszúságú ukrán ring Kijev megye két járásának határában fog megépülni, mondta a megye közigazgatási elnöke. Anatolij Priszjazsnyuk azt is elmondta, hogy már a 100 hektáros földterületet is kijelölték.

Tudomása szerint már a tervdokumentációk is elkészültek, amelyeket egyeztettek azokkal a dán szakemberekkel, akik például az abu-dzabi és a szingapúri pályák építésében is közreműködtek. Priszjazsnyuk úgy gondolja, hogy a projekt kivitelezése két esztendő alatt megoldható.

Az UNIAN hírügynökség érdekességként említi, hogy a létesítendő ukrán Forma-1-es pálya Viktor Janukovics elnök mezsigorjei rezidenciájának közvetlen közelében fog elterülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik