Forma-1

Lotus Renault: Petrov az első kiszemelt

Az újjáformálódó istálló az orosz versenyzőt szemelte ki Robert Kubica társának.

Ahogyan arról szerdán beszámoltunk, a Renault félig maláj kezekbe került, ennek megfelelően a neve a jövő évben már Lotus Renault lesz, ráadásul az autók fizimiskája is megváltozik, az új szín a fekete és az arany lesz – a legendás Lotus után.

Az biztos, hogy az idén a lehetőségekhez mérten remekül teljesítő Robert Kubica marad, de hogy ki lesz a társa, rejtély. Az Autosport cikke szerint a társtulajdonos Gerard Lopez hajlana rá, hogy a 26 éves orosz versenyző, a száguldó cirkuszban idén 26 ponttal debütáló Vitalij Petrov legyen a befutó, az utolsó futamon mutatott teljesítménye ugyanis bizakodásra adott okot a vezetők körében.

Lopez elmondta, hogy természetesen még egyeztetniük kell Petrovval, a sportoló azonban a múlt héten műtéten esett át, így még nem tudott találkozni Eric Boullier csapatvezetővel és a szerelőkkel.

A társtulajdonos hozzátette, ugyan Vitalij Petrov helyzeti előnyben van a többi jelölthöz képest, ugyanakkor azt várják tőle, hogy sokkal konzisztensebb teljesítményt nyújtson az ideinél, mivel a csapat szerint több van benne, mint amit idén láthattunk tőle.

Boullier mindezt kiegészítette azzal, hogy bárki is legyen Kubica partnere a jövő évre, karácsony előtt le szeretnék tisztázni a dolgokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik