Forma-1

Gyulay nagyobb állami támogatásért kilincsel

Gyulay Zsolt a jövő héten Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez készül.

A jelenleginél több állami támogatást szeretne a Hungaroring Sport Zrt. augusztus végén kinevezett elnök-vezérigazgatója. A Magyar Televízió reggeli műsorában ezt azzal indokolta, hogy a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezési költségeinek nagy része a cégnél jelentkezik, viszont nem az összes nyereség csapódik le náluk.

“Akik a futam miatt jönnek az országba, általában egy hetet töltenek itt, s így a bevételek elsősorban a szállodaiparban és a vendéglátásban jelentkeznek, miközben a külföldiek itt tartózkodása jelentős áfabevételt is generál. Emellett a Forma-1-es nagydíjról sokat beszélnek, így hatása az országimázs szempontjából sem elhanyagolható” – fogalmazott Gyulay, aki hangsúlyozta, hogy az elmúlt hat-nyolc évben az állam eléggé magára hagyta a Hungaroring Sport Zrt-t.

“Folyamatos fejlesztési kényszerek vannak, s ezeket a Hungaroring Sport Zrt. az elmúlt időszakban saját forrásból próbálta megvalósítani. Ez azonban hosszabb távon nem megy, mert kölcsönöket kellett felvenni, s ez eléggé nyomja a társaságot. Tudomásul kell venni, hogy utoljára állami nagyberuházás akkor volt a Hungaroringen, amikor a nyolcvanas évek közepén felépült a pálya” – jelentette ki Gyulay, majd hozzátette, hogy olyan országok kapcsolódnak be a Forma-1-be, amelyekkel Magyarországnak nehéz versenyeznie. Példaként megemlítette, hogy idén Dél-Korea jelentkezik új futammal, jövőre India is beszáll a Forma-1-es cirkuszba, egy múlt heti hír szerint pedig 2014-től Oroszországban, Szocsiban is rendeznek majd versenyt.

Gyulay ugyanakkor hangsúlyozta, hogy “az európai pályák rangsorában nem állunk rossz helyzetben”, mert a Hungaroringnek rengeteg előnye és jelentős hagyománya is van, hiszen Monza és Monte-Carlo után a harmadik olyan helyszín, ahol a leghosszabb ideje folyamatosan van verseny.

“Nem vagyunk vészhelyzetben, de nagyon szükséges, hogy a pályát fejlesszük” ­- összegzett Gyulay, aki azt is elmondta, hogy az állami támogatás mellett a pályázati lehetőségeket és egyéb más források bevonását is megvizsgáltatja.

A jelenlegi szerződés szerint 2016-ig biztosított a Magyar Nagydíj helye a Forma-1-es versenynaptárban, az állam a jogdíj kifizetésével eddig is támogatta a futamot. A jogdíj 2008-ban 18,2 millió (3,6 milliárd forint) dollár volt, s az akkor meghosszabbított szerződés szerint évente tíz százalékkal növekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik